A kávéfogyasztás felére csökkentheti a szájüregi rák és torokrák kockázatát

Bár a kávéfogyasztás kicsit sem kedvez a fogaink fehérségének, úgy tűnik, más szempontból mégiscsak hasznos lehet elfogyasztani egy-két csészével naponta. Egy idén készült amerikai felmérés szerint ugyanis azok, akik naponta négy, vagy ennél is több kávét fogyasztanak, fele akkora eséllyel betegednek meg szájüregi- vagy torokrákban, mint azok, akik alkalomszerűen, vagy soha nem isznak egy-egy csésze … Tovább

A szájüregi rák gyógyítható! Tünetek, diagnózis, megelőzés

Daganatos megbetegedésnek nevezzük azokat az eseteket, ahol a szervezet egyes területein sejtburjánzás alakul ki, mely a környező szövetek károsodását idézi elő. Magyarországon a nyolcadik leggyakoribb daganatos elváltozásnak a szájüregi rák tekinthető, mely négyszer akkora eséllyel érinti a férfiakat, mint a nőket. Sajnos hazánk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint első helyen áll a szájüregi daganatos … Tovább

Ne siessünk annyira! – A reggeli dohányzás a legveszélyesebb

A dohányosok többsége alighogy felébredt, szereti cigarettázással, kávézással, esetleg mindkettővel egyszerre indítani a napot. Bár nyugalmas lehet ilyen szertartásossággal indítani a reggeleket, úgy tűnik, minél hamarabb gyújtunk rá a felébredésünket követően, annál veszélyeztetettebbek vagyunk bizonyos rákos megbetegedéseket illetően. Kétezer felnőttkorú, amerikai dohányos életmódját és egészségi állapotát vette górcső alá a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatócsoportja, akik … Tovább

A túlzott szájvíz használat megnövelheti a szájüregi rák kialakulásának esélyét

Számos tényezőt ismerünk, melyek mind hatással lehetnek a szájüregi daganatos megbetegedések kialakulására. Ilyen a dohányzás és az alkoholfogyasztás, sőt egy új tanulmány szerint a nem megfelelő szájhigiénia és a rendszeres fogorvosi ellenőrzések kihagyása mellett a túlzásba vitt szájvíz használat is befolyásolhatja a szájüregi rák megjelenését. A szájüreg-, a fogak egészsége, a szájápolási szokások és a … Tovább

Az egészségtelen szájüreg növeli a HPV vírus előfordulásának kockázatát

A szájápolás elhanyagolása komolyabb problémákat okozhat, mint azt elsőre gondolnánk: a kezeletlen fogászati problémák kapcsolatban állnak a humán papilloma vírus (HPV) előfordulásával, ami sajnos a szájüregi rákos megbetegedések 40-80 százalékáért felelős. A HPV fertőzéses betegségek vizsgálatakor most először került megfigyelés alá a szájüreg egészsége, mint önálló kockázati tényező. A Texas Egyetem houstoni Egészségtudományi Központjának professzora, … Tovább

A szájüregi rák leggyakoribb tünetei

A szájüregi rák tünetei könnyen észrevehetők, feltéve, hogy szakértő vizsgálja meg az érintett területet. Előfordulhat például, hogy egy hétköznapinak tűnő, nem múló sérülés a szájüregi daganatos megbetegedés első tünete, melyet azonban hatékonyan kezelhetünk, ha idejében felismerjük.   A szájüregi rák első tünete lehet a fehér vagy vörös folt, fekély megjelenése a nyelven, az arc belső … Tovább

Az eper megelőzheti a szájüregi rák kialakulását

Mivel korábbi laboratóriumi tanulmányok eredményei arra engedtek következtetni, hogy az eper hatékony segítséget nyújthat a szájüregi- és nyelőcsőrák megelőzésében, az Ohio Állami Egyetem munkatársai arra vállalkoztak, hogy közelebbről is megvizsgálják az eperben található kémiai anyagok rákmegelőző tulajdonságát, méghozzá erős dohányosok szájüregében. Az American Association for Cancer Research éves washingtoni találkozóján nyilvánosságra hozott eredmények érdekes különbséget … Tovább

A rosszul illeszkedő műfogsorok növelik a szájüregi rák kockázatát

A rosszul illeszkedő műfogsorok okozta krónikus nyálkahártya irritáció hozzájárulhat a szájüregi daganatok kialakulásához, állítja a mumbai központú Tata Memorial Centre Onkológiai Részlegének kutatócsoportja. A szájüregi rák csak Indiában évente 50 ezer halálesetet eredményez, de sajnos Magyarország is élen jár, ha a szájüregi daganatos megbetegedésekről van szó. A betegség kialakulásához hozzájárul a dohányzás, a túlzott mértékű … Tovább

A szájüregi rák kialakulása az életmódtól függ

Az olyan negatív életmódbeli szokások, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás és az egyoldalú táplálkozás mind hozzájárulhatnak a szájüregi rák kialakulásához. A Nagy Britanniai Cancer Research UK kutatóközpont szerint az elmúlt húsz évben a betegség egyre nagyobb méreteket ölt. Míg a ’90-es években mindössze 8-13 esetet regisztráltak az Egyesült Királyságban, addig mára ez a szám 100 … Tovább

A HPV fertőzés elősegíti a szájüregi rák kialakulását

Az angol Derby Egyetem legújabb kutatása szerint a HPV vírus okozta, fej- és nyak területén kialakuló daganatos betegségekben komoly szerephez juthatnak egyes életmódbeli sajátosságaink is. A 120 felnőtt részvételével készített elemzésben 18-24 éves alanyok életmódbeli szokásait vizsgálva kiderült, a dohányzás jelentősen megnöveli a daganatok kialakulásának esélyét. Ez az első olyan tanulmány az Egyesült Királyságban, ami … Tovább

Item added to cart.
0 items - Ft