Fogászati Szűrőnapok Debrecenben – Interjú Prof. Dr. Hegedűs Csabával

2014 októberében a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit minden kedves érdeklődő előtt, aki szerette volna ingyenes szűrővizsgálat keretében megismerni fogai és fogínye állapotát. A szűrőnap többcélú, a páciensek szájüregi egészségének támogatása mellett a fogorvostan hallgatók gyakorlati tapasztalatszerzéséhez is hozzájárul a rendezvény. PROF. DR. HEGEDŰS CSABA a Debreceni Fogorvostudományi Kar dékánja, a … Tovább

Októberben ismét fogászati szűrés Erdélyben

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja évente kétszer utazik Erdélybe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik. Legutóbbi, 2014. májusi útjukon a szervezet önkéntes orvosai több mint 5000 vizsgálatot végeztek. Idén októberben az alábbi orvosok és … Tovább

Így készüljünk fel a fogorvosra 10 lépésben!

Amikor megérik bennünk az elhatározás, hogy ideje lenne felkeresni a fogorvosunkat, egy kicsit megtorpanhatunk, hiszen biztosak akarunk benne lenni, hogy minden a lehető legsimábban fog menni és boldogan, elégedetten hagyhatjuk el a fogorvosi rendelőt. Ahhoz, hogy ez biztosan így történjen, íme 10 tanács, ami garantáltan a segítségünkre lehet. 1. A megfelelő fogorvos kiválasztása Az első … Tovább

Segítség a helyes fogápoláshoz – Fogászati roadshow 2014

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében évek óta járja az országot. A Szolgálat önkéntes fogorvosai a korábbi évekhez hasonlóan idén is több vidéki városban, a fővárosban és Erdélyben biztosítanak ingyenes fogászati szűrést, kezelést és szaktanácsadást gyermekek részére. Idén a programhoz csatlakozott a Colgate-Palmolive Magyarország is. A cég a vizsgált … Tovább

A magyarok csak elméletben foglalkoznak az egészségmegőrzéssel?

Egészségünk megőrzésének kulcsa a betegségek megelőzése, a prevenció. Ma már nem csak akkor megyünk el az orvoshoz vagy a patikába, ha valamilyen panaszunk van, a többség igyekszik minél nagyobb energiákat mozgósítani a betegségek megelőzésére – gondolhatnánk. Bár a magyar lakosság többsége elméleti síkon tisztában van a preventív vizsgálatok fontosságával, az előző évekhez képest mégis kevesebbszer … Tovább

Mentsük meg a férfiakat! szájüregi preventív kampány

Újabb társadalmi kampányba kezdett „A Rák Ellen az Emberért, a Holnapért!” Társadalmi Alapítvány. A „Mentsük meg a férfiakat!” projekt KocsmaDent programjával az alapítvány a szájüregi prevenció fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarország az egész világot tekintve a képzeletbeli dobogó tetején áll a férfiak körében bekövetkező szájüregi daganatos megbetegedések és halálozások előfordulási gyakoriságában. Ráadásul mindez a … Tovább

A legtöbb kisgyermek nem részesül preventív fogászati ellátásban

A nagyvárosban élő egészséges gyermekek kevesebb, mint egy százaléka jut el a fogorvoshoz egy éves koráig és kevesebb, mint két százalék látogatja meg a fogászatot két éves koráig, derül ki egy nemrég készült kanadai tanulmányból. Pedig gyermekkori fogszuvasodás kevesebbszer alakul ki azoknál a gyermekeknél, akiket idejében elvittek a fogorvoshoz, mondja Dr. Jonathon Maguire, a torontói … Tovább

Az iskolai prevenció lehet a titka az egészséges szájüregnek?

A Koppenhágai Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közösen végzett felmérése szerint az iskolai prevenciós és egészségmegőrző programok különösen fontosak lehetnek hosszú távon. „A skandináv gyerekek általában egészségesek fogakkal és ínnyel rendelkeznek, ami főként az iskolákban elérhető fogászati ellátásnak, a fluoridos fogkrémeknek, az egészséges életmódnak és a magas életszínvonalnak köszönhető. De a világ szegényebb országaiban … Tovább

6 meggyőző érv az egészséges fogak mellett

Ha rendben tartjuk fogainkat és figyelünk szájhigiéniánkra, azzal nem csak ragyogó, fehér mosolyra tehetünk szert, hanem egészséges szervezetre is. Ez a kettő ugyanis elválaszthatatlan egymástól. Fogaink állapota hatással van egészségi állapotunkra, komoly betegségek kialakulásának kockázatát befolyásolja, sőt még öregkori memóriánk frissességére is hatással lehet. Soha nem késő elkezdeni megtanítani gyermekeinknek, hogy miként ápolják fogaikat és … Tovább

Az OTP Fogászati Roadshow 2013-as eredményei

Idén tizenkilencedik alkalommal indult útjára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az OTP Bank által közösen szervezett mozgó fogászati busz, hogy minél több gyermek fogászati szűrését és ellátását biztosítsa, az ország különböző területein. A kezdeményezés jóvoltából 2013-ban több mint hatezer gyermek esett át fogászati ellenőrzésen. 2013 májusa és októbere között nem csak tizenöt magyarországi helyszínen, de … Tovább

Item added to cart.
0 items - Ft