Hozzászólások
-
SzerzőBejegyzés
-
Fresh24 DentalModerátor
Kedves Rózsa Béláné,
A kombinált fogpótlásoknak nagyon sok variációját alkalmazza az esztétikai fogászat. Csak nagyon ritka eset az, amikor az implnatátum és a fog összekapcsolható, éppen ezért a szakma ezt a két dolgot javarészt különválasztja, tehát vagy implantátumokra helyezett pótlásokról,vagy egyéb saját fogra rögzített fogpótlásokról beszélünk.
Való igaz, hogy manapság már jobbára vállasan csiszolnak a szakorvosok, de vannak olyan esetek, amikor ez már nem kivitelezhető, (pl, egy korábbi pótlás eltávolítását követően, amikor más volt a technika). Koronák terén fémkerámia vagy cirkónium pótlásokról beszélünk, melyek ára között lényeges eltérés. Amit még az implantátumról tudni kell, a csavar behelyezését követően, kb.3 hónap gyógyulási idő következik, eztán jöhet csak az implantátum felszabadítása, az implantátum felépítménye, még nem a korona, csupán a korona „váza”, és erre kerül fel a végleges fogpótlás, tehát egy ilyen jellegű pótlás elkészítése a költségek szempontjából a legmagasabb.
A fogszabályozás kapcsán, javasoljuk jelezze problémáját a fogszabályozó szakorvosának.
ÜDvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Gabriella,
A fogszabályozó felszerelése nem fájdalmas beavatkozás, de tény, hogy fárasztó 🙂
Hosszú ideig kell a száját nyitva tartani, természetesen a szakorvosok tekintettel vannak a gyermekekre, és amikor csak lehet, adnak nekik egy kis pihenőt.
Az egy természetes velejárója a fogszabályozó viselésének, hogy meg kell szokni a készüléket, mely eleinte nyálkahártya sérülés a orcalebenyen okozhat. Ezek elkerülése/minimalizálása végett a szabályozó szakorvos ajánl lehetőségeket.
A viselési időtartam nem meghatározható, van akinek 1 év alatt le is kerül a készülék, van akinek egy tovább tart. Minden attól függ, hogy a fogacskák, hogyan rendeződnek.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Anna,
Nagyon összetett a kérdés.
Breketek leesése nagyon ritka, ilyen mértékű leválással pedig még praxisunkban nem találkoztunk. Ragasztás előtt a fogakat alaposan tisztítjuk, előkészítjük és a megfelelő protokoll betartásával ragasztjuk.
Több lehetőség is szóba jöhet: pl.: bulldogharapás, mélyharapás, keresztharapás, ezek mind okai lehetnek egy leválásnak. Amennyiben az ív feszül akkor ívcserét végzünk.
Nagyon fontos lenne vizsgálni miért pattannak le az breketek. A tappancsok alapvetően egyszerhasználatos eszközök, melyek visszaragasztását a szakmai protokoll nem javasolja.
Kérdésére így, a leírás alapján egzakt válasz nem adható.
ÜdvözlettelFresh24 DentalModerátorKedves Szilvia,
Lehetséges fogfájás ráharapáskor magas tömés miatt. Javasoljuk menjen vissza kezelőorvosához, kérje a tömés korrekcióját, és jó lenne egy röntgen felvételt is készíteni. Jobb estben a korrekciót követően a fog problémája megszűnik, ha mégsem így alakul gyökérkezelésre kerülhet sor.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Réka,
Ebben az esetben fogászati kezelést javasolnék. Ezek a sipolyok a foggyökér körüli problémára utalnak, melyek kezelhetők, és szakszerű ellátás mellett a panaszok kiújulása megelőzhető.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Cygnus,
Véleményünk szerint a rosszul elhelyezkedő bölcsességfog, góc a szervezetben, egyrészt könnyen megférnek a baktériumok, melyek gyulladáshoz vezethetnek, másrészt ha a fog mégis ki szeretne bújni, komoly problémákat okoz.
Amennyiben most fájdalmat produkál, úgy egy fogorvosi vizsgálatra és konzultációra okvetlen tanácsos elmenni. Ha valóban a bölcsességfog okozza a problémát, célszerű a beavatkozás mihamarabbi elvégzése. A két hét még sok idő, bár igaz, a foghelye nehezebben gyógyul, de megfelelő ellátás mellett ez problémát nem fog Önnek okozni.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Katalin,
Miután alapvetően paradontális kezeléseket javasolnak, és a bölcsesség fogat bakteriális gócpontnak minősítették, a hozzáférhetőség nehézsége végett, célszerű a fog eltávolítása.
Ha a hozzáférhetőség nehéz, a baktériumok megtapadnak, szaporodnak, gyulladáshoz vezetnek, és egyéb paradontális problémákat okoznak.
Gondolja át.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Péter,
A kezelés óta eltelt idő, és a jelen probléma figyelembevételével a gyógyszeres kezelés szükséges.
A dohányzást célszerű minimalizálni.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Szabolcs,
Konkrétumot panoráma röntgen után lehet mondani. Problémája fog eredetű is lehet, de akár harapási eltérésről is beszélhetünk.
Javaslunk egy röntgen felvétel készítést és egy fogászati konzultációt.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Patrik,
A probléma amint korábban írtam, máshol keresendő. Elképzelhető, hogy kialakult egy tasak a két fog között, de ezeket röntgen diagnosztikai és fizikai vizsgálatot követően lehet megállapítani.
Jelezze fogorvosának a tüneteket, aki orvosolja a problémát
ÜdvözlettelFresh24 DentalModerátorKedves Patrik,
A két fog érintkezése normális lehet, nyilván figyelemmel kell lenni a tömések kialakításánál pár fontos pontra. A nyomásérzékenységet inkább a magas tömés szokta okozni, de amint azt írja azzal panasza nincsen. Akkor inkább egyéb okokat keresnék. Elképzelhető, hogy a 4-es fog vált panaszossá. Javasolnék egy röntgen felvétel készítést, kiértékelést, és ezt követően a kezelési terv elkészítését is.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Nikol,
Sajnos így ebben a formában a felvételt kiértékelni nem tudjuk. Javasoljuk a személyes konzultációt, mely alkalommal hozza magával felvételét, így az állapotfelmérés díjmentes.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Erika,
Amit most tapasztal teljesen rendben van. A jelenlegi fájdalmat a gyulladás miatt érzi, mely a váladék ürülésével fokozatosan csökken. Ráharapásnál nyomás keletkezik, melyre fájdalommal reagál a fog. Óvatosabban használja a fogat.
Amennyiben a tünetek nem csillapodnak szóba jöhet egy antibiotikus kúra kiegészítő terápiaként, de ezt nyilván kezelőorvosa mérlegelni.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Péter,
Javaslunk egy kontrollvizsgálatot, panoráma röntgen készítését, hogy lássuk, valóban van e visszamaradt gyökérdarab.
A fájdalom ha állandó, az nem normális, ha időnként jelentkezik, akkor még elfogadható is lehet. A panaszaira az eltelt idő figyelembevételével lehet antibiotikus kezelést is javasolnék.
A vérdugó pedig, amit a sebnyílásban lát normális jelenség, emiatt aggodalomra oka nincs.
Keresse fel kezelőorvosát.
Üdvözlettel:Fresh24 DentalModerátorKedves Réka,
Igazán nincs mit 🙂
Üdvözlettel -
SzerzőBejegyzés