Afta megelőzése – 8 hatékony módszer

Az afta a nyálkahártya apró, fekélyes elváltozása, melyet valamilyen külső hatás (pl. bizonyos élelmiszerek fogyasztása, a nyálkahártya felsértése) vagy belső panaszok okozhatnak. Életkori sajátosságok szintén megfigyelhetők, a 12 évnél fiatalabbak körében jóval gyakrabban jelentkezik afta. Bár megjelenésének pontos oka továbbra is ismeretlen, néhány megfigyeléssel és praktikával csökkenthetjük az afták kiújulásának gyakoriságát.

afta-megelozese

1. KERÜLD A SAVAS ÉLELMISZEREKET!

A savas ételek és italok irritálhatják a száj nyálkahártyáját és gyakran okoznak apró sérüléseket, aftákat. Ha rendszeresen szenvedünk aftától, érdemes naplót vezetni, hogy milyen ételektől újul ki a jelenség, így hatékonyabban megelőzhetjük annak kialakulását. A kávé és az alkoholok szintén elég savasak, ráadásul kiszárítják a szájüreget, ezért fogyasztásuk nem ajánlott.

2. FIGYELJ A SZÁJHIGIÉNIÁDRA!

Szájüregünk hemzseg a baktériumoktól, melyek részt vesznek az élelmiszerek lebontásában, azonban ha hagyjuk elszaporodni őket, a fogaink és az ínyünk mellett a nyálkahártyán is jelentkezhetnek elváltozások, például afták. Gondoskodjunk a napi kétszeri, legalább 2 perces fogmosásról, a mindennapos fogköztisztításról és nyelvtisztításról is.

(X) hirdetés

3. VÁLASSZ MEGFELELŐ SZÁJÁPOLÁSI SZEREKET!

A túlságosan erős, alkoholos szájöblítők száríthatják és irritálhatják a nyálkahártyát, ezért érdemes kerülni azokat. Fontos, hogy a szájüreg hidratált maradjon, ezért ha fogmosás után úgy érezzük, hogy kiszárad a szánk, akkor váltsunk más termékre. Egyes megfigyelések szerint a nátrium-lauril-szulfátot (SLS-t) tartalmazó szájápolási szerek megnövelhetik az afta kialakulásának esélyét, ezért inkább válasszunk olyan termékeket, melyek nem tartalmaznak SLS-t.

4. KERÜLD AZ ALLERGÉNEKET!

Ételallergiák szintén okozhatnak apró fekélyeket a szájüregben. Aftát okozó gyakori allergének: eper, citrusfélék, kávé, csokoládé, tojás, sajt, diófélék, glutén. A gluténérzékenység és a Crohn-betegség (gyulladásos bélbetegség) szintén elősegítheti az afták kialakulását, ezért forduljunk szakorvoshoz, ha fennáll a gyanúja, hogy ételallergiától szenvedünk.

5. FIGYELJ A LÉGZÉSEDRE!

A gyakori, például éjszakai szájlégzés kiszáríthatja a nyálkahártyát, ami kedvez az afta kialakulásának. Érdemes szakorvoshoz fordulni a légzési problémáinkkal, melynek hátterében akár fogászati panaszok is állhatnak – egy helytelenül záródó fogsor is okozhat szájlégzést, ami azonban fogszabályozással hatékonyan korrigálható.

(X) hirdetés
A fogszabályzó alkatrészeire helyezett speciális viasz meggátolja az afták, sérülések kialakulását.
A fogszabályzó alkatrészeire helyezett speciális viasz meggátolja az afták, sérülések kialakulását.

6. ELŐZD MEG A NYÁLKAHÁRTYA SÉRÜLÉSEIT!

Az afta kialakulásának hátterében nagyon gyakran valamilyen fizikai sérülés áll: megszúrjuk, megsértjük valamivel a nyálkahártyát, ami aztán nagyon lassan gyógyul meg. Amennyiben fogszabályzó általi irritáció okozza az aftákat, úgy rendszeresítsünk fogszabályzós viaszt otthonra, amit ráhelyezhetünk a fogszabályzó kiálló alkatrészeire, így azok nem irritálják többé lágy szöveteinket.

7. TURBÓZD FEL AZ IMMUNRENDSZEREDET!

Ha immunrendszerünk valami miatt le van gyengülve, jóval hajlamosabb az aftára és herpeszre egyaránt. Megfigyelések szerint az afta hatékonyan megelőzhető B12- és C-vitamin, folsav, vas vagy cink adagolásával, attól függően, hogy szervezetünk épp miből szenved hiányt. Amennyiben valamilyen betegség miatt (pl. HIV, AIDS, gyulladásos betegségek) van legyengülve szervezetünk, konzultáljunk kezelőorvosunkkal, hogy milyen komplex készítményekkel támogathatjuk immunrendszerünket.

8. TARTSD KORDÁBAN A HORMONJAIDAT!

A hormonok igen érzékenyek, éppen ezért ha egyensúlyuk felborul, nagyon sokféle galibát okozhatnak a szervezetben. Megfigyelések szerint hölgyeknél a havi ciklus idején gyakoribbak az afták, de a stressz által termelt többlet hormonok sincsenek jó hatással a száj nyálkahártyájának egészségére. A kávé, energiaitalok szintén felboríthatják a hormonháztartás egyensúlyát, ezért érdemes kerülni a koffeines italokat.

Item added to cart.
0 items - Ft