A fogszuvasodás visszafordítható – Ózonterápia a fogászatban

A fogszuvasodás megállításának vagy visszafordításának kérdése régóta foglalkoztatja az embereket, hiszen ezen szájüregi betegség nélkül fogászati panaszaink a töredékére csökkennének. Az ózonterápia segítségével nem csak megállíthatjuk, de vissza is fordíthatjuk a fogszuvasodás folyamatát, így megfelelő szájhigiénia mellett minimális esély van rá, hogy ugyanazon a területen később újból meginduljon a szuvasodás.

ozon terapia

AZ ÓZON SZÉLESKÖRŰ HASZNÁLATA

Bár első hallásra sokaknak az ózon negatív környezeti hatása ugrik be, valójában az ózont nagyon régóta használjuk az egészségügytől az élelmiszeriparon át egészen a vegyiparig. Mivel az ózon szabályozott körülmények mellett kiváló vírus-, gomba- és baktériumölő hatással bír, nem véletlen hogy az alábbi célokra is bevethető:

– ivóvíz fertőtlenítés,
– zöldségek és gyümölcsök fertőtlenítése,
– palackozott vizek, szénsavas üdítők fertőtlenítése,
– ipari tisztítás,
– uszodák, fürdők fertőtlenítése,
– kozmetikai célú felhasználás.

(X) hirdetés

A legtöbb ózonról készült tudományos kutatás az 1900-as évek elejéről származik, azóta foglalkoztatja a szakembereket, hogy miként lehetséges az ózont minél többféleképpen hasznosítani az emberek mindennapjaiban.

 

ÓZON AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

Az ózon kontrollált körülmények között teljes biztonsággal használható a gyógyászatban. Felgyorsítja a sebgyógyulást valamint kiváló vírus-és baktériumölő hatással bír.

Az emberi szervezet maga is termel ózont, a fehérvérsejtek ózon segítségével küzdenek a káros mikroorganizmusok ellen, ráadásul jelenleg a leghatékonyabb fertőtlenítő anyag, amit a mikroorganizmusok szintjén is bevethetünk.

(X) hirdetés

Az ózon alacsony koncentrációban ártalmatlan az emberi sejtekre, ellenőrzött körülmények között és szabályozott mennyiségben semmilyen mellékhatása nem ismert.

Fogászati célú alkalmazása szinte magától értetődő, hiszen a legtöbb szájüregi panasz (fogszuvasodás, ínybetegségek, szájpenész, stb.) hátterében vírusok, baktériumok és gombák állnak.

ozon fogaszat
Ózonterápiához használt készülék. A fogszuvasodás kezeléséhez elegendő 30-60 másodperc alkalmanként.

 

AZ ÓZONTERÁPIA MŰKÖDÉSI ELVE

Az ózon (O3) az oxigén aktív formája. Mivel a három oxigénatom összekapcsolódása instabil, az ózonmolekula mindenáron meg akar szabadulni egy atomjától, hogy visszanyerje stabilabb, két oxigénatomból álló formáját (O2).

Az oxigén leadásának erőteljes folyamata révén oxigén kerül a fog belső szerkezetébe, elpusztítva az ott letelepedett baktériumokat. Mivel a bakteriális szennyezettség megszűnik, a fogszuvasodás folyamata megáll és megindulhat a terület ásványi anyagokkal való újbóli ellátása (remineralizáció).

Remineralizáció természetes formában is végbe megy, hiszen nyálunk megannyi létfontosságú ásványi anyagot szállít, a fogászati ózonterápia során azonban speciális ecsetelőkkel is segítik a terület minél gyorsabb regenerálódását.

A 2000-es évek elején az Egyesült Államokban kifejlesztett terápiás forma az évek során világszerte elterjedt, mára páciensek millióit kezelték sikerrel, mellékhatások nélkül.

 

A FOGSZUVASODÁS KIALAKULÁSA ÉS VISSZAFORDÍTÁSA ÓZONTERÁPIÁVAL

Szájüregünkben több millió baktérium él, melyek különösen fontos szerepet játszanak az ételek megemésztésében és a fertőzések elleni védekezésben.

A Streptococcus mutans nevű baktériumfaj feladata az, hogy lebontsa a szájüregbe kerülő szénhidrátokat (pl. cukrot). Sajnos azonban, miközben a szénhidrátok lebontását végzi, savakat termel, ezek a savak pedig megbontják a fogzománc szerkezetét. Az ilyen meggyengült, ásványianyag-vesztett területeken alakul ki a fogszuvasodás.

fogszuvasodas fazisai
A fogszuvasodás fázisai. Ózonterápiával a fogszuvasodás kezdeti fázisa kezelhető hatékonyan.

Az ózon nem csak a savtermelő baktériumokat pusztítja el, hanem semlegesíti azok savas melléktermékét is a fogzománc mélyebb részeiben. Az újonnan létrejött, kevésbé savas környezet nem kedvez sem a Streptococcus mutans baktériumnak, se a laktobacillusoknak, melyek a savas közegben érzik jól magukat.

Az ózonterápia nyomán létrejött új környezetben a káros bacilusok helyét jótékonyak veszik át, melyek tartósan is a kezelt helyen maradnak. Ha a savas környezet megváltoztatása nélkül pusztítanánk el a baktériumokat, akkor azok hamar visszatérnének, így azonban van ideje a kezelt területnek regenerálódni.

Az új közeg olyan biokémiai változást idéz elő, ami lehetővé teszi, hogy az ásványi anyagok visszaépüljenek a fogakba, a fogzománc megkeményedjen és a fogszuvasodás folyamata megálljon illetve visszaforduljon.

 

MILYEN FOGÁSZATI PANASZOK KEZELÉSÉRE ALKALMAS AZ ÓZONTERÁPIA?

– kezdődő, nem túl mély és előrehaladott fogszuvasodás (röntgennel ellenőrizhető),
– tejfogak kezdődő szuvasodása,
– fogszabályozás utáni léziók (fehér területek),
– fogérzékenység (pl. fogfehérítés után),
– herpesz,
– afta,
– a csontállomány fertőzése,
– gyökérkezelés során.

Ha a fogszuvasodás kiterjedt és túl mély üreg alakult ki a fogban, akkor az ózonterápia már nem használható kellő hatékonysággal, ezért fontos a korai felismerés, így a kezelés még időben elvégezhető.

A többször megismételt ózonterápiás kezelés még biztosabbá teszi az érintett terület remineralizációját, így minimálisra csökkenhet a fogszuvasodás újbóli kialakulásának esélye.

 

AZ ÓZONTERÁPIA MENETE

Az ózonterápia megkezdése előtt fogorvosi majd röntgenes vizsgálatra van szükség, mely során megállapítható a szuvasodás kiterjedtsége és hogy hatékonyan alkalmazható-e esetünkben ózonterápiás kezelés.

Amennyiben a szakorvos úgy ítéli, hogy a kezelés hatékony lehet, először alaposan megtisztítja az érintett fogat. Ezután speciálisan erre a célra kialakított, ózont kibocsátó készüléket irányít az érintett területre. A kezelés során a készülék fejére szilikoncsövet húznak, amivel koncentráltan irányítható az ózongáz az érintett területre.

30-60 másodperces kezelést követően a fogszakorvos speciális, magas ásványi anyag tartalmú ecsetelővel is kezeli a fogat, esetleg kérheti a kezelés újbóli megismétlését.

Az ózonterápiás kezelés ára általában nem több egy fogtömés áránál, a kezdő kezelés jellemzően 10-15 ezer forint, míg a további kezelések alkalmanként 2-5 ezer forintba kerülhetnek. Az ár természetesen rendelőnként változhat.

Item added to cart.
0 items - Ft