Bölcsességfog szuvasodása – Kezeljük vagy húzzuk?

A bölcsességfogak csakúgy, mint más fogaink, gyakran esnek áldozatául a fogszuvasodásnak. Mivel a hátsó fogak tisztán tartása sokak számára kellemetlen, a bölcsességfogaknál még hamarabb alakulhat ki ásványianyag-vesztett terület (lézió), később pedig fogszuvasodás. Gyakran felmerül a kérdés, a bölcsességfogakat érdemes megtartani és kezeltetni vagy jobb, ha idejében kihúzzuk őket?

A bölcsességfog hátsó elhelyezkedése miatt gyakran kezd el szuvasodni. /Kép: Steadyhealth.com/

A FOGSZUVASODÁS FOLYAMATA

A fogszuvasodást okozó Streptococcus mutans nevű baktériumfaj több millió társával együtt állandó jelleggel megtalálható a szájüregben. Ezek a baktériumok segítenek az emésztésben és a betegségek elleni védekezésben is, tehát szükségünk van rájuk.

Az elfogyasztott táplálékok után lepedék képződik a fogainkon, ami főként a mély barázdákban, a fogközökben vagy az ínyszélben tapadnak meg. A szorgos Streptococcus mutans baktériumok feladata az, hogy lebontsák ezeket az ételmaradékokat, de miközben feldolgozzák a táplálékot, savat termelnek, ami meggyengíti az egyébként igen kemény fogzománcot.

(X) hirdetés

A rendszeres és elhúzódó savakkal történő érintkezés a fogzománcon először fehér foltokat (ún. léziókat) eredményez, majd megindul a fogszuvasodás folyamata, ami kezdetben barnás-szürkés elszíneződéseket, majd a fogzománc felszíni sérülését, üregesedését is előidézi.

 

A BÖLCSESSÉGFOGAK SZEREPE SZÁJÜREGÜNKBEN

Születésünk után kettő éves korunkig 20 tejfog bújik elő a szájüregünkben, majd 6-8 évesen megindul a fogváltás időszaka, ami több évig is elhúzódik. Tinédzser korunkra 28 maradó fogat számolhatunk, majd 18-20 évesen alsó és felső állkapcsunk hátsó részén is előbújik 2-2 bölcsességfog, így lesz teljes a fogazatunk (32 db).

Mivel állkapcsunk mérete az evolúció során megváltozott és egyénenként is igen sok méretbeli eltérés mutatkozik, van, akinél soha nem bújnak elő a bölcsességfogak vagy csak részben tudnak előtörni, ezáltal igen sok panaszt okoznak.

(X) hirdetés

A harmadik nagyőrlő, vagy bölcsességfog szerepe a szájüregben az, hogy segítse a táplálék alapos megrágását, hiszen minél nagyobb felületen tudunk rágni, annál alaposabb a táplálék feldolgozása a szájüregben, ami később segíti az emésztést is.

A bölcsességfogak elhelyezkedése a szájüregben.
A bölcsességfogak elhelyezkedése a szájüregben.

 

A BÖLCSESSÉGFOGAK SZUVASODÁSA

Amennyiben sikeresen előbújtak a bölcsességfogaink és pozíciójuk is megfelelő, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ám nem dőlhetünk hátra nyugodtan. A bölcsességfogak ugyanis hátsó elhelyezkedésük miatt (legyen szó alsó vagy felső állcsontról) gyakran esnek a szuvasodás áldozatául, hiszen nehezen hozzáférhetőek, fogmosáskor körülményes minden felszínüket tisztán tartani.

Ennél még komplikáltabb a helyzet akkor, ha a bölcsességfog csak részben tudott előtörni, ilyenkor ugyanis az ínnyel részben beborított fog környéke még hajlamosabb a szuvasodásra, gyulladásra. Ennek oka részben az, hogy a problémás fogat akarva-akaratlanul sem mossuk elég alaposan, a másik pedig az, hogy sokkal nagyobb a bakteriális felhalmozódás a félig áttört fog környékén, hiszen sok rejtett zug áll a baktériumok rendelkezésére, ahol megtapadhatnak.

A félig áttört bölcsességfogak környékén nem csak fogszuvasodás, de ínygyulladás, ún. ínytasakok kialakulása is gyakori, amit szintén a felhalmozódott baktériumok jelenléte okoz. Az ínytasakok gyakran fájdalmat, duzzanatot, nyirokcsomó fájdalmat, szájzárat okoznak.

 

A SZUVAS BÖLCSESSÉGFOGAK KEZELÉSE

Amennyiben szuvasodással érintett bölcsességfogunk pozíciója megfelelő, nem okoz torlódást a fogazatban, nem ferde, nem dől rá a másik fogunkra, akkor ugyanúgy, mint a többi fogunk, betömhető és megmenthető.

Akkor, ha a bölcsességfog bár előtört, de pozíciójánál fogva nem illeszkedik a fogsorba, későbbi problémák forrása lehet, előidézheti a környező fogak szuvasodását vagy kezelőorvosunk azt látja, hogy a hátsó területeket nem tudjuk elég jól tisztán tartani, akkor javasolhatja az érintett bölcsességfog eltávolítását, preventív, azaz megelőző jelleggel.

Abban az esetben, ha a bölcsességfog csak részben tört át és szuvas vagy más panaszokat (ínygyulladást, fájdalmat, stb.) is okoz, akkor mindenképp a fog eltávolítása javasolt.

Ha bármilyen okból kifolyólag a bölcsességfog(ak) eltávolítása mellett döntünk, tudnunk kell, hogy fogazatunk a harmadik nagyőrlő nélkül is tökéletesen funkcionál, sem a rágást sem a beszédet vagy a nyelést nem befolyásolja bölcsességfogunk eltávolítása. Sok esetben azonban számos jövőbeli problémától és kiadástól megkíméljük magunkat, ha a problémás fog eltávolítása mellett döntünk.

Item added to cart.
0 items - Ft