10 étel, amit biztosan ehetünk foghúzás után

Foghúzás után a gyorsabb regenerálódás érdekében nem árt odafigyelnünk néhány dologra. Nem csak a seb körüli részek ápolására vagy a duzzanat, fájdalom csillapítására kell gondot fordítanunk, hanem étkezési szokásainkra is. Vannak ételek, melyeket kifejezetten kerülnünk kell a foghúzás utáni napokban, épp ezért összeállítottunk egy listát azokról az ételekről, melyeket nyugodt szívvel fogyaszthatunk a beavatkozást követően is. Foghúzás után a tésztalevesek táplálók és nem igényelnek sok rágást.

Foghúzás után a tésztalevesek táplálók és nem igényelnek sok rágást.

Mivel egy, vagy akár több fog eltávolítása után az a legfőbb cél, hogy a sebet megóvjuk a gyulladástól, ezért általánosságban elmondható, hogy kerülnünk kell az apró szemcsés, magvas vagy túl kemény élelmiszereket, melyek könnyen felsérthetik a területet vagy akár a sebbe jutva gyulladást is előidézhetnek.

A foghúzást követő órákban, sőt az azt követő napokban igyekezzünk sima állagú, kevés rágást igénylő finomságokat fogyasztani, így biztosíthatjuk a leghatékonyabban a problémamentes gyógyulást.

(X) hirdetés

Ha valami mégis a sebbe kerülne, ne zubogtassunk vagy kezdjük el kipiszkálni onnan, hagyjuk hogy magától kiessen vagy ha ez nem történik meg, keressük fel fogorvosunkat.

1. Tésztalevesek

A tésztalevesek legtöbbször húsleves alappal rendelkeznek, s amellett, hogy kiválóan laktatják az embert, nem igényelnek sok rágást így gyorsan és problémamentesen fogyaszthatók. A foghúzást követő órákban azért ne egyből egy tányér forró húslevessel kezdjük, ilyenkor ugyanis a fájdalomcsillapító hatása miatt érzékelésünk hiányában könnyen megégethetjük a nyelvünket, szájüregünket.

(X) hirdetés

2. Zöldség-, gyümölcslevesek

A zöldség-, és gyümölcslevesek közvetlenül a foghúzás után is könnyebben fogyaszthatóak, hiszen sok közülük hidegen a legfinomabb. Gondoljunk csak az őszibarack krémlevesre, a brokkoli krémlevesre vagy egy sima burgonyalevesre, mind kiválóan laktatnak és nagyon finomak.

3. Pudingok, kocsonyák

A pudingok, gyümölcskocsonyák is könnyen fogyaszthatók foghúzás után, hiszen komolyabb rágást ezek sem igényelnek. Ha babapiskótát vagy gyümölcsöt rejtenénk el bennük, akkor rágásnál mindig az ép oldalt használjuk, megkímélve a seb területét az esetleges sérülésektől.

4. Smoothie

A smoothie egy igen könnyed, egészséges alternatíva foghúzás után, hiszen tisztán növényi eredetű összetevőkből, zöldségekből és/vagy gyümölcsökből készül. A variációk száma végtelen, a tejmentes zöldség vagy gyümölcsturmixok összeállításánál bátran kövessük saját ízlésünket.

Szívószál helyett fogyasszuk kanállal a smoothie-t. /Kép: kudika.ro/
Szívószál helyett fogyasszuk kanállal a smoothie-t. /Kép: kudika.ro/

5. Rántotta

A tojásrántotta puha állaga miatt szintén megfelelő választás lehet a foghúzás utáni lábadozási időszakban. Feldobhatjuk puhára párolt hagymával vagy zöldségekkel, hogy még változatosabb legyen.

6. Palacsinta

Készíthetjük vékony vagy vastag kivitelben, megtölthetjük lekvárral, gyümölcsszósszal vagy nagyon krémesre dolgozott túrótöltelékkel. Ínyencek feldobhatják gyümölcsdarabokkal, csokoládéöntettel vagy tejszínhabbal, sőt, készíthetünk belőle rakott palacsintát is.

7. Burgonyapüré

A krémes burgonyapüré kiváló sós harapnivaló a foghúzás utáni napokban, megszórhatjuk fűszerekkel, mellé pedig fogyaszthatunk párolt zöldségeket vagy nagyon puha húsokat. Mindössze egyetlen szabály van: minél krémesebb a burgonyapüré, annál jobb.

8. Párolt alma, almaszósz

A nagyon finom puhára párolt, fahéjjal és cukorral fűszerezett alma kiváló választás, még akkor is, ha nem készítünk belőle teljesen lágy szószt. A párolt alma szinte szétolvad a szánkban, ezért nem kell veszélyeztetnünk a foghúzás után gyógyulóban lévő sebet.

9. Növényi joghurt

Ha nem a magvakkal és zabpehellyel felturbózott változatot vásároljuk meg, akkor nem kell aggódnunk az apró ételdarabkák sebbe jutása miatt. Egyébként bátran válogassunk, otthon magunk is elkészíthetjük a gyümölcsös finomságot natúr növényi joghurtból, kedvenc gyümölcseinkből és mézből.

/Kép: veggienumnum.com/
A friss gyümölcsökből készült növényi joghurt a legfinomabb. /Kép: veggienumnum.com/

10. Shake

A gyümölcsből, fagylaltból és rizstejből, mandulatejből, szójatejből készített shake laktató, ám egészséges és megfelelően kíméletes a foghúzás után maradt sebhez. Egy valamire azonban figyeljünk oda: ne szívószállal, hanem kanállal fogyasszuk el, a szívogatás ugyanis nem tesz jót a sebgyógyulásnak.

Item added to cart.
0 items - Ft