Fejenként átlagosan százezer forint jutott egészségmegőrző termékekre

Átlagosan fejenként százezer forintot költött a 18-69 év közötti magyar lakosság egészségmegőrző termékek vásárlására tavaly – derül ki a személyi kölcsönöket nyújtó Cofidis magyarországi fióktelepének kutatásából.

egeszsegmegorzo kezeles hitel

Az MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglaló szerint az összeg több mint felét, 54 ezer forintot gyógyszerre fordították az emberek. Szintén jelentős részt képviselnek az egészségmegőrző eszközök és kezelések, ezekre 35 ezer forintot adtak ki.

Az átlagosnál nagyobb összeget a nyugdíjasok, a felsőfokú végzettségűek, a fővárosiak és az átlag feletti jövedelemmel rendelkezők költöttek.

(X) hirdetés

A felmérés szerint 43 százalék azok aránya, akik odafigyelnek arra, hogy egészséges élelmiszereket fogyasszanak, a szűrővizsgálatokon pedig a lakosságnak csak 41 százaléka vett részt.

Szintén a lakosság 41 százaléka választott fizetős egészségügyi szolgáltatást tavaly. Elsősorban a fogászat és a nőgyógyászat esetében mondták azt a kutatás résztvevői, hogy magánrendelés keretében kezeltetik magukat.

A felmérésben résztvevők 37 százaléka gondolta úgy, hogy valószínűleg igénybe venne egészségügyi kezelés finanszírozását, illetve egészségügyi eszköz megvásárlását lehetővé tevő hitelt.

(X) hirdetés

Forrás: MTI

Item added to cart.
0 items - Ft