A munkahelyi stressz befolyásolhatja ízérzékelésünket

Néhány évtizede még a szót sem ismertük, ma pedig már elválaszthatatlan része lett az életünknek: a stressz bár pozitív módon is előre vihet, jobb teljesítményre is képesek lehetünk általa, mégis a legtöbben inkább negatív következményeivel vagyunk tisztában.

munkahelyi stressz izerzekeles fogaszat

„Teher alatt nő a pálma” – tartja a mondás, ami a legtöbb munkahelyen tényleg igazolható. Minél több feladat, minél nagyobbak az elvárások , a munkavállaló mintha annál jobban teljesít. Ez jóllehet, a legtöbb munkáltatónak vonzó emberi tulajdonság, egy nemrég készült kanadai tanulmány szerint azonban a munkahelyi stressz egészen fizikai módon: az ízérzékelésünket befolyásolva is jelentkezhet.

A Brit Kolumbia Egyetem Üzleti Iskolájának szakemberei úgy döntöttek, megvizsgálják, vajon milyen fizikai megnyilvánulásai lehetnek a munkahelyi stressznek. Ehhez a résztvevőknek először fel kellett idézniük magukban egy igazságos, majd egy igazságtalan munkahelyi szituációt. Mindkét helyzetet követően egy-egy étel ízét kellett értékelniük. Kiderült, hogy azok, akik a kellemetlen helyzetet idézték fel magukban, tíz százalékkal intenzívebbnek érezték az ételeket, mint a kellemes emlékképet átélők.

(X) hirdetés

Sajnos a főnök kedvencének sem jobb lenni, hiszen empátiánk miatt ugyanúgy stressz ér minket akkor is, ha csak szemlélői vagyunk egy-egy méltánytalan eseménynek. Ehhez a résztvevők néhány kiragadott jelenetet néztek meg az Office amerikai tévéfilmsorozatból, ami egy munkahely mindennapjait örökíti meg. Míg a semleges jeleneteknél nem, az igazságtalan szituációknál ugyanúgy beindult az erősebb ízérzékelés a vizsgálatban résztvevőknél, alátámasztva hogy ebből a szempontból nincs különbség a közvetlenül és közvetve átélt élethelyzetek között.

A felerősödött szaglási és ízérzékelési reakciók mögött általában az egyén büszkeségén, szabadságán esett csorba vagy a düh áll – mondják a szakértők. A stressz levezetéséhez nagyszerű eszköz lehet a sport vagy a meditáció, de egy jól megválasztott hobbi vagy háziállat is sokat segíthet.

Item added to cart.
0 items - Ft