Létszámleépítés a svájci Straumann implantátumgyártó vállalatnál

Az egyik legnagyobb múlttal rendelkező, svájci székhelyű Straumann implantátumgyártó vállalat a napokban bejelentette, 2013-ban 150 alkalmazottjától kénytelen megválni, ami az előző évi adatokat alapul véve 6 százalék körüli létszámleépítést jelent.

A Straumann bázeli központja. Kép: www.straumann.com

A főként Európában, de Észak-Amerikában és Ázsiában is jelentős piaci részesedést elérő vállalat döntését az Euró-zóna válságával magyarázta. Az emberek próbálják minimalizálni a létszükségleteikhez nem kapcsolódó kiadásokat, s a fogászati beavatkozások, de főként az implantátumok is ebbe a csoportba sorolhatók.
A hivatalos közleményből az is kiderül, a leépítés ellenére a Straumann a fogászati szkennerek és programok forgalmazásával foglalkozó Dental Wings nevű vállalaton belüli részesedését növelni szeretné, így nyitva a digitális fogászat piaca felé.

Összesített adataikat vizsgálva jól látszik, hogy 2010-ről 2011-re 738 millió svájci frankról 694 millió svájci frankra esett a vállalat bevétele, sőt az idei harmadik negyedévben a Straumann elsődleges európai piacán is bevételcsökkenés tapasztalható.

(X) hirdetés

Az alapítójáról, Reinhard Straumannról elnevezett vállalat 1954-től egészen 1970-ig inkább, mint kutatóintézet üzemelt, a professzor 1974-ben mutatta be első fogászati implantátumát, mely egyben a világ első egyfázisú műgyökere is egyben.
Figyelembe véve, hogy az első implantációs beavatkozást 1965-ben végezték Svédországban, a gyors reakció komoly sikereket hozott a vállalatnak, hiszen a kilencvenes évekre a Straumann az európai piacvezető vállalatok egyike lett.
2003-ban kínálatukat csontpótló és sejtregeneráló termékekkel és a számítógépes tervezésre és gyártásra épülő CAD/CAM rendszerrel bővítették, 2004-ben pedig a cég bemutatkozott a Svájci Tőzsdén is.

Item added to cart.
0 items - Ft