Magas kalciumtartalmuk miatt a tejtermékek kiváló segítőtársat jelenthetnek csontjaink és fogaink egészségének megóvásában. Ha a fogazatunkról van szó, nem csak összetevőik, de kémhatásuk miatt is érdemes odafigyelni a tejből készült élelmiszerekre, melyek lúgosságukkal megakadályozhatják a fogszuvasodás kialakulását.
Nem csak sajtot, de tejet és natúr joghurtot is fogyasztott abban az amerikai kutatásban résztvevő 68 fiatal önkéntes (12 és 15 éves kor közöttiek), akik vállalkoztak rá, hogy szájüregük pH értékének bemérésével segítenek kideríteni, a felsorolt tejtermékek közül vajon melyik a legjótékonyabb – legalábbis, ha fogaink egészségéről van szó.
A semleges kémhatású pH 5.5 értékhez képest, ami ennél alacsonyabb, az savas, ami pedig ennél magasabb, az lúgos kémhatású. Ha a szájüregünk túlságosan savassá válik, akkor a fogzománc könnyen erodálódik és sérülékeny lesz, ez pedig kedvez a fogszuvasodás kialakulásának, épp ezért kell odafigyelnünk rá, hogy kerüljük a túlságosan savas ételek és italok (pl. szénsavas üdítők, energiaitalok, sportitalok, bizonyos gyümölcsök) fogyasztását.
A General Dentistry fogászati szaklap májusi számában közölt kutatáshoz megkérték a véletlenszerűen három csoportra osztott önkénteseket, hogy három percen keresztül folyamatosan fogyasszanak gouda sajtból, tejből illetve cukormentes joghurtból, majd öblítsék ki a szájukat tiszta vízzel. Ezt követően vártak 10, 20 majd 30 percet és minden időtartamnál vettek egy mintát a résztvevők fogára tapadt filmrétegből (plakkból), hogy megmérhessék annak pH értékét.
Azok, akik tejet vagy cukormentes joghurtot fogyasztottak, semmilyen kémhatásbeli eltérést nem produkáltak a teszt előtti állapotokhoz képest, ami már önmagában nagyszerű dolog, akik azonban sajtot ettek, azoknál látványosan megemelkedett a szájüreg pH értéke, tehát lúgossá vált.
Nem csak azért érdemes tehát a cukros vagy szénhidrátokban gazdag rágcsálnivalókat akár napközben is tejtermékekre, kiváltképp sajtféleségekre cserélni, mert a testsúlyunknak és vércukorszintünknek kedvezünk, hanem mert általuk fogainkat is megóvhatjuk a felesleges és elkerülhető szuvasodástól.