Kilépés a tartalomba 
Az elmúlt években számtalanszor vizsgálták a harapási rendellenességeket, hogy megelőzhetővé váljanak a torlódások, foghíjak melyek nem csak esztétikai problémát jelentenek, hanem gyakran gátolják a megfelelő rágást, beszédet és akár állkapocsfájdalmat is okozhatnak. Egy új tanulmány szerint itt még nincs vége a sornak: a harapási rendellenességek összefüggésbe hozhatók a testkoordinációval és az egyensúlyérzékkel is.
Sokáig talán azt gondoltuk, hogy csak annak lehet szüksége fogszabályzóra, akinek nagyon látványosan elálló vagy torlódott fogai vannak, azonban egyre többen tapasztaljuk a fogorvosnál tett látogatás alkalmával, hogy a szakember nem várt módon harapási rendellenességet diagnosztizál és fogszabályzót javasol.
Szakmai és anatómiai értelemben harapási rendellenességnek tekintünk minden olyan esetet, amikor az alsó és felső fogsorban található fogak nem tökéletesen, hiánytalanul és pontosan záródnak – néhány milliméter már komoly deformitásokat okozhat hosszú távon. Harapási rendellenesség lehet az eltolódott középvonal épp úgy, mint a mélyharapás, a nyitott harapás, a keresztharapás, a hiányzó vagy kiálló, torlódott fog is.
A spanyol Barcelonai Egyetem és az ausztriai Inssbrucki Egyetem közös kutatómunkájának eredményeképp egy ennél is különösebb összefüggésre lettek figyelmesek a szakértők: a rosszul záródó fogazat hatással lehet a testkordinációnkra is.
A Motor Control és Neuroscience Letters szaklapokban publikált tanulmányok egyaránt alátámasztják, hogy mind a statikus mind pedig a dinamikus egyensúlyérzékben jelentős javulás állt be azoknál az alanyoknál, akiknél korrigálták a meglévő harapási rendellenességet, így állkapcsuk megfelelő pozícióba került.
Ez a kapcsolat nem ennyire egyértelmű mindennapos statikus körülmények között. Vannak állapotok, amik szintén összefüggésbe hozhatók az egyensúlyérzék megváltozásával – például az elhízás rontja a test stabilitását, megzavarja az egyensúlyérzéket és megnöveli a véletlen esések számát, de a fáradtság is jelentősen rontja a motorikus képességeket.
Különösen jelentős lehet ez a felfedezés a sportolók számára, nem csak teljesítményük fokozása miatt, hanem hogy elkerüljék a véletlen baleseteket, húzódásokat, töréseket, melyek nem várt instabilitási problémák miatt jelentkeznek.
„Mind az általános lakosság, mind pedig a sportolók körében megfontolandóvá válik a harapási rendellenességek korrigálása, hogy ezáltal megelőzhetővé váljanak a véletlen esések és instabilitási problémák, melyeket a motoros rendszer válaszreakciójának hiánya okoz” – teszi hozzá Julia-Sánchez.
„Az egyensúlyközpont egy összetett rendszer, ami különböző szenzoros és motoros elemekből áll, melyek a testérzékelésből, vizuális ingerekből és vesztibuláris (egyensúlyi) információkból táplálkoznak” – magyarázzák a szakemberek.
Az elmúlt években egyre több tanulmány keresett összefüggést az egyensúlyérzék és az állkapocshoz tartozó szervek, szövetek között, melyek kapcsolatban állnak a rágással, beszéddel, nyeléssel és mosolygással is.
A felfedezett kapcsolatnak egyesek szerint neurofiziológiai magyarázata van. Az arc érzékeléséért és a motoros funkciókért felelős trigeminális ideg fordított kölcsönhatásban állhat a rágási funkcióért és egyensúlyérzékért felelős vesztibuláris magvakkal, de ugyanilyen kapcsolat figyelhető meg a rágóizmok és a nyak között is.
Ez a kapcsolat magyarázhatja, hogy a fogazati rendellenességek miért befolyásolják negatívan az egyensúlyérzéket, bár mostanáig nem állt rendelkezésre meggyőző kutatási anyag.
„A legnagyobb probléma ott gyökerezik, hogy a legtöbb tanulmány teljes stabilitás mellett vizsgálta az egyensúlyérzéket, aminek gyakorlatilag szinte semmi köze a mozgás közbeni egyensúlyérzékhez” – mutat rá a korábbi kutatások hiányosságaira Dr. Julia-Sánchez.
A spanyol-osztrák kettős tanulmány először a harapási rendellenesség típusát vizsgálta illetve, hogy végeztek-e fogszabályozást korábban. Az eredményekből kiderült, hogy a fogak elhelyezkedésének megváltoztatása a statikus egyensúly gyengébb kontrolljához köthető.
A második tanulmány a harapási rendellenesség típusát, a testtartás kontrollját és a fizikai fáradtságot elemezte, lehetséges kapcsolatot keresve közöttük. Az analízisből kiderült, hogy az egyensúlyérzék javult, ha a harapási rendellenességet korrigálták, ráadásul mindez jóval kifejezettebb volt, amikor az alanyok fáradtak voltak, mint amikor kipihentek.
„Amikor az önkéntesek fáradtak voltak, az egyensúlyérzékük rosszabb volt mind stabil mind pedig instabil körülmények között. Statikus körülmények között a fáradtságnak van a legnegatívabb hatása az egyensúlyérzékre. Ezzel szemben maximális instabilitás mellett jelentős összefüggés figyelhető meg a kimerültség és a harapási rendellenességek között” – foglalja össze megállapításaikat Dr. Julia-Sánchez.