Kilátszó állkapocs csont?

3 bejegyzés megtekintése - 1-3 / 3
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #23440 Reply
    Evi
    Vendég

    Tisztelt Doktor Úr!
    1 évvel ezelőtt az összes felső fogamat el kellett távolítani,mert a fogaim maguktól kilazultak, és mozogni kezdtek. Az utolsó húzásánál két egymás melletti fogam került eltávolításra. A húzást követően, az orvos, még egy bent maradt darab után nem kis ideig keresgélt, de végül sikerült eltávolítani.A húzás után 3 nappal már oda mertem tenni a nyelvem, ekkor olyan érzésem volt, mintha egy fog darabot éreznék. Visszamentem, azt mondták, a felső állkapocs csontom az, ne piszkáljam, kaptam ecsetelőt, majd begyógyul.Sajnos nem így történt, és egyre nagyobb, most már látható darabon látszik ki ez a csont (?), és most már félek mert nem tudom, mit lehet ezzel kezdeni. Lehetséges hogy tényleg az állkapocs csontom lett nyitott?
    Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

    #23452 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Évi,
    Kérdését szakorvosunk részére továbbítottuk, holnapi nap folyamán kérdésére választ adunk.
    Üdvözlettel:

    #23461 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Évi,
    Gyakran előfordul, hogy a fogak eltávolítása után tapinthatóvá válik a valamikori gyökereket körülölelő csontállomány- azt az érzést keltve, mintha valami bentmaradt volna a húzás során. Az esetek nagytöbbségében ez a komforttalan állapot spontán rendeződik az íny gyógyulása és csontállomány felszívódása által. Bizonyos esetekben ez rendeződés nem következik be és további beavatkozásra van szükség. Ekkor helyi érzéstelenítésben eltávolítjuk a seb gyógyulását aladályozó csontrészeket biztosítva ezzel a mielőbbi lágyrészzáródást az eltávolított fogak helyén.
    Ammennyiben a húzása 1 éve történt valószinüsíthető h nem csontállománya vált az utóbbi időben szabaddá hanem egy olyan szövetmaradvány amely körül nem képes a nyálkahártya regenerálódni . Mindenképpen röntgen diagnosztikára van szükség és a maradvány eltávolítására ha a röntgen megerősíti a feltételezésünket.
    Üdvözlettel
    Dr.Asztalos Tamás

3 bejegyzés megtekintése - 1-3 / 3
Hozzászólás: Kilátszó állkapocs csont?
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft