gyökérkezelés

2 bejegyzés megtekintése - 16-17 / 17
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #49557 Reply
    Mészáros Anna
    Vendég

    Tisztelt Doktor Úr/Hölgy!
    Egy baloldali alsó fogam gyökérkezelés alatt áll, már egyszer be lett tömve, de akkor az orvos is elmondta, hogy nagy eséllyel gyökérkezelés lesz a vége, mivel nagyon közel állt hozzá, hogy megnyíljon a gyökér. Ez 2 hónap után meg is történt, be volt gyulladva, a legutóbbi alkalommal azonban (5. alkalom) már véglegesen beszerették volna tömni, mivel panaszmentessé vàlt, érzéstelenítő nélkül sem éreztem semmit. Azonban kiderült röntgen alapján, hogy az egyik csatorna olyannyira keskeny, hogy kockàzatos lenne befejezni a kezelést anélkül, hogy rendesen látnák a végét. Emiatt a doktor beletett egy szert, ami állítása szerint felpuhítja belül a fogat, hogy az a kacskaringós csatorna tágíthatóvá váljon. A kezelés után 2 nap panaszmentesen telt el, a doktor is azt mondta, hogy nagy valószínűséggel semmit sem fogok érezni az egészből. Azonban tegnap reggel arra keltem, hogy rettentő mód fáj a fogam, olyannyira, hogy a fájdalomcsillapító is maximum 1-2 órára tudja csökkenteni azt. Harapásra, érintésre elviselhetetlen fájdalom, a mai nap folyamán pedig már pulzáló, feszítő érzés ami párosul azzal, hogy az álkapcsom olyan, mintha zsibbadt lenne, a fogaim pedig, mintha nem illeszkednének rendesen.
    Még 4 napot kéne kibírnom így a következő időpontig, de nem tudok este aludni, azóta a fejem is belefájdult a fájdalomba, ami egyébként a többi fogamra is átterjed.
    Mi tévő legyek?
    Előre is köszönöm a válaszát!

    #49570 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Anna!

    Javasoljuk, hogy panaszáról tájékoztassa a kezelést végző fogorvost, hiszen Ő ismeri az esetet, Ő tud segíteni Önnek a további kezelések mielőbbi elvégzésében.

    Mielőbbi jobbulást kívánunk!

2 bejegyzés megtekintése - 16-17 / 17
Hozzászólás: gyökérkezelés
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft