fogfájdalom tömés után

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #32287 Reply
    AnnaB
    Vendég

    Tisztelt Doktor Úr/Nő!

    Pár nappal több, mint két hete tömték be a bal felső 5-ös fogamat gyógyszeres tömés után. Az ideiglenes tömés alatt semmilyen panaszom nem volt, így véglegesre cserélték, azonban a mellette lévő 4-es és 6-os fogakban is talált az orvos egy minimális szuvasodást, így azokat is kifúrta és betömte. Az ötös fogam -amelyen volt a problémás lyuk- minden panasz nélkül kis fájdalom után tökéletesen funkcionál, azonban a hatos és hetes fogam között az ínyem egyszer csak elkezdett érzékeny lenni, majd be is gyulladt. Minden harapás után egyre kellemetlenebb. Rendszeresen fogselymezek (most különösképpen, mert olyan, mintha mindig alászorulna valami) de egyre fájdalmasabb és minden harapással egyre rosszabb. Észrevettem, hogy nagyon minimálisan, de mintha magas lenne az ötös fogam tömése, de elég sokszor alakítottunk rajta, így gondolom csak még nem szoktam meg.
    A fog a gyulladt íny felőli részen nem kapott kezelést, tehát az ötös felőli oldalát fúrták ki egy kicsit, ellenben a hetes felőli íny dagad és fáj.
    Azért írok, mert tudom, hogy orvosi vizsgálat szükséges, de jelenleg nincs esélyem eljutni, viszont aggódom, hogy valami komoly baja lesz a fogamnak. A tömés előtt gyakorlatilag még egy lyukas foggal is panaszmentes voltam, és megijeszt, hogy egy olyan fognál lépett fel probléma, aminek semmi baja nem volt. A fogselyemmel már nem tudok semmit kiszedni az ínyem alól, ha tovább próbálkozom pedig inkább csak súlyosbítom a problémát, mert esetlen megvágom. Vérzést nem igazán tapasztalok, csak fájdalmat. Mozgást nem tapasztalok, a hetes fogamon viszont visszahúzódott az íny és a tövénél nyomásérzékeny.
    A kérdésem az lenne, hogy milyen boltban kapható szerekkel csökkenthetném a gyulladást, illetve okozhatja-e ezt a problémát az, hogy esetleg magas a tömés és rossz az illeszkedés?

    Köszönöm a válaszát!

    #32296 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Anna
    A probléma megoldásához diagnosztikai vizsgálat is szükséges. Patikákban több olyan szer, öblögető található, mely csökkenti az iny gyulladását. Ezen tüneteit bakteriális fertőzés okozza. A magas tömés az érintett fognál okozna problémát, így arra nem igazán gyanakodnék.
    Az iny vizsgálata és a fog diagnosztikai felvételének kiértékelése utáni kezelés lenne a célravezető, hisz ha már a fognyak is érzékenységet mutat, és a gyulladás sem csillapszik további problémák is felmerülhetnek.
    Üdvözlettel

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: fogfájdalom tömés után
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft