A fogfehérítő szerek megváltoztathatják a fog szerkezetét

Napjaink egyik legnépszerűbb fogászati beavatkozása a kémiai eljárással végzett fogfehérítés, hiszen valósággal újjászületik a mosolyunk néhány árnyalatnyi világosítás révén. Egy év elején publikált brazil tanulmány azonban azt állítja, a fehérítéshez használt hidrogén-peroxid a szín módosítása mellett a fogzománc és a dentin szerkezetét is megváltoztatja.

fogfeherites veszelyei

A vizsgálatot végző szakemberek olyan nemdohányzó, 18 és 25 év közötti személyeket vontak be a kutatásba, akiknél fogszabályozás miatt amúgy is az alsó vagy felső kisőrlőfogak eltávolítására volt szükség. Két részre bontották a jelentkezőket, az egyik csoportnak három héten keresztül heti egy alkalommal 35 százalékos hidrogén-peroxiddal kezelték a foghúzásra ítélt fogakat, míg a másik csoportnál egyáltalán nem végeztek fehérítő beavatkozást.

A fehérítő anyaggal kezelt fogakat egy nappal az utolsó fehérítés után húzták ki, s alapos vizsgálatnak vetették alá. Kiderült, hogy a hidrogén-peroxid komoly szerkezeti és biokémiai változásokat idézett elő a fog kemény és puha szöveteiben egyaránt.

(X) hirdetés

A hidrogén-peroxid savassága miatt a fogban jelentős karbonát-veszteség jelentkezett, az erős oxidáció miatt pedig a fehérje és a kollagén szintje is csökkent. A fogfehérítésen átesett fogak zománcszerkezete jóval egyenetlenebb lett a kontrollcsoporthoz képest.

„Bár vannak jelentések, melyek az alacsony koncentrációjú hatóanyaggal végzett fehérítést abszolút biztonságosnak ítélik, az adataink elemzése révén azt mondhatjuk, hogy a 35 százalékos hidrogén-peroxid olyan biológiai válaszokat idéz elő a fog szöveteiben, melyek hosszú távon károsak lehetnek” – számolt be a kutatás vezetője a Journal of Dental Research fogászati szaklapnak.

Item added to cart.
0 items - Ft