hirdetés (X)

Az egészségtelen szájüreg növeli a HPV vírus előfordulásának kockázatát

2014-09-24T16:25:41+00:00 2013. augusztus 23.|Fogászati panaszok, Szájüregi rák|

A szájápolás elhanyagolása komolyabb problémákat okozhat, mint azt elsőre gondolnánk: a kezeletlen fogászati problémák kapcsolatban állnak a humán papilloma vírus (HPV) előfordulásával, ami sajnos a szájüregi rákos megbetegedések 40-80 százalékáért felelős.

hpv szajhigienia

A HPV fertőzéses betegségek vizsgálatakor most először került megfigyelés alá a szájüreg egészsége, mint önálló kockázati tényező. A Texas Egyetem houstoni Egészségtudományi Központjának professzora, Thanh Cong Bui szerint az, hogy összefüggést találtak a betegség valamint a fogak és az íny állapota között, örömre adhat okot, hiszen ha odafigyelünk szájhigiéniánkra, azzal megakadályozhatjuk a HPV vírus megjelenését, illetve kivédhetjük a vírussal összefüggésbe hozható, rákos megbetegedések kialakulását is.

A kutatásban részt vevő, megközelítően ötezer amerikai alany vizsgálatát követően kiderült, azoknál, akik egészségtelen szájüreggel rendelkeztek, 56 százalékkal gyakrabban azonosítottak HPV vírust, ráadásul a kutatók az elvesztett fogak gyakoriságát is összefüggésbe hozták a HPV-vel.

A nemi szerveket érintő HPV vírushoz hasonlóan a szájüregi HPV is kétféle lehet: az egyik jóindulatú tumort vagy szemölcsöt idézhet elő a szájban, míg a másik típus könnyen vezethet szájüregi rák kialakulásához.
Mivel a HPV vírusnak valamilyen sebre vagy sérült területre van szüksége ahhoz, hogy fertőzést okozzon a szájüregben, egy fekély, nyálkahártya sérülés vagy krónikus gyulladás tökéletes táptalaj lehet a vírus számára, feltételezik az orvosok.

hirdetés (X)

A megfelelő szájápoláson és a szükséges fogászati kezelések elvégzésén túl vannak olyan kockázati tényezők is, melyek életmódbeli változtatást igényelnek: a dohányzás, a marihuána használat és a gyakori orális szex mind növelik az esélyét egy esetleges HPV fertőzés kialakulására, ráadásul a férfiak gyakrabban betegednek meg, mint a nők.

További kérdéseid vannak?
A Fresh24Dental szakértői 24 órán belül válaszolnak kérdéseidre!

Kérdezd szakértőinket! 

A Fresh24Dental fogorvosai 24 órán belül válaszolnak! 

Kérdezd szakértőinket! 

A Fresh24Dental fogorvosai 24 órán belül válaszolnak! 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom