Harcoljunk együtt a szuvas tejfogak ellen!

Bár a tejfogak csak hat-hét évig maradnak a gyermekek szájában, mégis kiemelten fontos, hogy vigyázzunk az épségükre. A rendszeres fogmosással és az étkezési szokások helyes megválasztásával nem csak megkímélhetjük csemeténket a felesleges gyermekkori traumáktól, de a tejfogak biológiai szerepét is megőrizhetjük.

gyermekkori fogszuvasodas megelozese

A tejfogaknak helyfenntartó szerepük van – meglétük, egészségük és helyes pozíciójuk garantálja a maradandó fogak problémamentes előtörését és elhelyezkedését. Ráadásul a rossz tejfogakkal nem csak a fogorvosi rendelőben kell szembenéznünk, hiszen a gyermeknek komoly gátlásai születhetnek egy romló fogsor miatt.

Sajnos azonban egy brit tanulmány szerint csak a Királyságban több mint egymillió öt év alatti gyermeknek van legalább két fogtömése, s ennek legfőbb oka a rossz szájhigiénia. Bár a megkérdezett szülők negyede azt mondta, a kicsi legalább naponta egyszer fogat mos, a résztvevők fele bevallotta, túl nehéznek és stresszesnek tartja a gyermek fogmosását, épp ezért hajlamos elhanyagolni azt.

(X) hirdetés

Ráadásul a helyzetet csak tovább rontja, hogy a megkérdezett szülők negyedének szégyenérzete van a kialakult állapot miatt, így nehezen indulnak el a gyermekkel a fogorvoshoz, s ha ott vannak, magukat érzik bűnösnek, amiért be kell tömni a gyermek fogát.

 

Hogy megelőzhető legyen a tejfogak szuvasodása, az alábbi pontokra mindenképp figyeljünk oda:

– Minél előbb hagyjuk abba a cumisüvegből való itatást, helyette használjunk poharat, akár szívószállal is, ha az megkönnyíti a gyermek dolgát.

(X) hirdetés

Felejtsük el a cukrot! Mivel a fogszuvasodás legfőbb okozója a cukor, muszáj megpróbálnunk helyettesíteni azt valami mással. Csoki vagy cukor helyett kapjon a gyermek sok friss gyümölcsöt vagy olajos magvakat, a teát, kakaót pedig próbáljunk meg cukormentesen elkészíteni (ha már túlságosan megszokta a gyermek az édes ízt, használjunk gyümölcscukrot vagy nyírfacukrot).
Szénsavas vagy cukros üdítőitalokat helyettesítsünk friss gyümölcslével vagy cukormentes italokkal, vízzel.

Fogmosás rendszeresen! Naponta kétszer ugyanúgy szüksége van a tisztításra a tejfogazatnak is, mint a maradandó fogaknak. Legjobb, ha családi programot csinálunk a fogmosásból és mindenki együtt áll a tükör elé. Néhány éves kortól már használhatunk elektromos fogkefét is, az még inkább garantálja a tisztaságot.
Gyermekfogkrémből érdemes semleges ízesítésűt választani, így nem csemege, hanem tényleg fogkrém lesz a fogkrém.

– Megfelelő vitaminok, ásványi anyagok. Figyeljünk oda gyermekünk szervezetére, és ha arra szükség van, pótoljuk a legfontosabb tápanyagokat (a kalcium és a D-vitamin kiemelten fontos a fogak egészsége szempontjából)!

Legyen barát a fogorvos! Ha rendszeresen eljárunk ellenőriztetni saját és gyermekünk fogazatát és nincs szükség semmilyen beavatkozás elvégzésére, az olyan sikerélményt jelenthet a gyermeknek és a szülőnek egyaránt, hogy az hatással lehet gyermekünk felnőttkori viszonyára is a fogászathoz, szájápoláshoz! Az első tejfogak megjelenésétől nyugodtan elkezdhetjük a rendszeres vizitet!

Item added to cart.
0 items - Ft