Egészségügy – A továbbfoglalkoztatási kérelmek elbírálása folyamatban van

A nyugdíjasok továbbfoglalkoztatási kérelmeinek elbírálását az ellátási szükségletek határozzák meg – közölte Szócska Miklós egészségügyi államtitkár pénteken a kormány honlapjára feltöltött videoüzenetében. Tisztában vannak azzal, hogy az egészségügyben emberierőforrás-krízis van – jelentette ki az államtitkár, kiemelve: az orvosok, szakdolgozók munkájára szükség van.

egeszseugy tovabbfoglalkoztatas

Mint Szócska Miklós elmondta: az első mentesítési kérelmekre adott válaszok már visszaérkeztek az államtitkársághoz. Az első körben érintett dolgozók egy részét már értesítették erről, a tájékoztatás folyamatos. Amikor olyan értesülés lát napvilágot, hogy egy egészségügyi intézményben 150 dolgozóból csak ketten kaptak választ, az valójában úgy hangzik, hogy ketten már megkapták.

Az államtitkár kiemelte: a tájékoztatási folyamat elkezdődött, de időt vesz igénybe, hiszen mintegy 2700 mentesítési kérelemről van szó. A következő napokban, hetekben az orvosok, szakdolgozók értesülnek az eredményről. Azok pedig, akik megkapták kérelmük pozitív elbírálását, a kompenzációs összegre is számíthatnak – hangsúlyozta Szócska Miklós.

(X) hirdetés

A Népszabadság online csütörtökön azt írta: sorra kapják az egészségügyi intézmények a nyugdíjazás alóli kérelmek elbírálásáról szóló határozatokat. Az Országos Onkológiai Intézet 150 érintettje közül mindössze ketten kaptak felmentést a kötelező nyugdíjazás alól.

A Világgazdaság szintén csütörtökön arról számolt be: van olyan fővárosi kórház, ahol a kérelmek 80 százalékát, olyan megyei kórház, ahol 50 százalékát jóváhagyták, de olyan intézmény is, ahol csak a nyugdíjas és maradni kívánó dolgozók egyharmadát tarthatják meg.

Az egészségügyi államtitkárság csütörtökön az MTI megkeresésére azt írta: a továbbfoglalkoztatási kérelmekkel kapcsolatos kiértesítések jelenleg is folyamatban vannak, „így a sajtó számokat érintő értesülése sem tekinthető véglegesnek”. Az államtitkárság a tájékoztatási kör lezárulta után ad részletes felvilágosítást a témában – tették hozzá.

(X) hirdetés

Forrás : MTI

Item added to cart.
0 items - Ft