Torokfájás után nem szükségszerű lecserélni a fogkefénket

Influenzát, megfázást vagy torokfájást követő időszakban javasolt lehet lecserélni a betegség idején használt szájápolási eszközeinket, nem érdemes ugyanis újból és újból ugyanazokat a kórokozókat visszajuttatni a szervezetünkbe. Egy nemrég készült tanulmány szerint azonban torokfájás idején valamiért mégsem szaporodnak el a betegséget okozó baktériumok a fogkefénken, épp ezért annak cseréje sem szükségszerű.

torokfajas fogkefe csere

A Washingtonban évente megrendezett Gyermekgyógyászati Egyetemi Társaságok (PAS) találkozóján ismertették azt a tanulmányt, ami a végére akart járni: torokfájás idején vajon van-e jelentősége a fogkefének, illetve a cseréjének.

A kérdés megválaszolásához először létrehoztak egy A csoportot, melyhez a torokfájást előidéző Streptococcus baktériummal fertőzött fogkefék tartoztak. A szájápolási eszközöket laboratóriumi körülmények között minimum 48 órát érintetlenül hagyták, hogy elszaporodhasson rajtuk az említett kórokozó. Meglepő módon két nap elteltével sem sikerült a Streptococcusnak kifejlődnie, mindössze a szájüregben természetesen is előforduló kórokozókat találtak.

(X) hirdetés

[stextbox id=”info” defcaption=”true” float=”true” align=”right” width=”250″]A Streptococcus baktérium által előidézett torokfájás komolyabb panaszokat idézhet elő, mint egy meghűlés okozta torokfájás: magas láz (38°C felett), duzzadt nyirokcsomók, elhúzódó torokfájás, illetve fehér foltok is jelentkezhetnek a mandulákon és a torokban.[/stextbox]

A B csoportban tizennégy, Streptococcus baktériummal fertőzött, tizenhárom hagyományos torokfájástól szenvedő beteget és huszonhét teljesen egészséges személyt kértek meg rá, hogy legalább egy percen keresztül egy teljesen új fogkefével mossanak fogat. Ezután a fogkefék steril tasakba kerültek és a laboratóriumban megvizsgálták, vajon megtalálható-e rajtuk a Streptococcus baktérium.

Az ötvennégy fogkefe közül mindössze egyen találtak a baktériumból, ráadásul azt nem Streptococcusos beteg használta. Dr. Judith L. Rowen professzor, a vizsgálat társszerzője elmondta, a tanulmány eredményeiből kiindulva megállapítható, hogy egy bakteriális torokfájást követően sem szükségszerű kidobni az addig használt fogkefénket, két-háromhavonta viszont akkor is így kell tennünk, ha egyébként teljesen egészségesek vagyunk.

(X) hirdetés
Item added to cart.
0 items - Ft