Most először a világon japán kutatók arra próbáltak rájönni, vajon milyen kapcsolatban lehet az anya táplálkozása a születendő baba fogazatával. Az eredmények lelkesítőek, a több mint 300 anyuka és gyermeke bevonásával készített tanulmány szerint a cseperedő gyermek fogazatának jót tesz, ha az anya olyan áldásos élelmiszereket fogyaszt, mint például a tejtermékek.
Egészen a 13. héttől kezdődött a vizsgálat – attól az időponttól, amikortól az első fogak fejlődésnek indulnak a magzatnál. Egy tokiói és egy oszakai egyetem szakemberei együttesen arra voltak kíváncsiak, vajon az anya táplálkozási szokásai hatással vannak-e a jövőben megszületendő gyermek fogazatára. A felvetődött kérdés nem volt alaptalan, ugyanis rájöttek, hogy a várandósság alatt az anya által bevitt kalcium ténylegesen segíthet a gyermekkori fogszuvasodás megelőzésében. Mások azzal is kiegészítették a következtetéseket, hogy a kismama által elfogyasztott kalciumban gazdag táplálékok miatt a gyermek fogai a későbbiekben ellenállóbbak lesznek a savakkal szemben.
A várandós anyukák átlag 7564,7 kJ energiát használtak el egy nap alatt, amit részben 179,4 grammnyi tejtermékből és 556,1 mg kalciumból fedeztek.
Sajnos, mint oly sok vizsgálatban, itt is érdemes kiemelnünk a szociális-társadalmi különbségeket. Egy jól kereső, idősebb és magasabb képzettségű anyuka ugyanis jóval több joghurtot és kalciumot fogyaszt, mint szerényebb jövedelmű és végzettségű társai.
A felmérésben részt vevő gyermekeknél a születésüket követő 41. és 50. hónap körül volt diagnosztizálható az első fogszuvasodás, átlagosan pedig majdnem minden gyerekre jutott egy szuvas vagy lyukas fog (a pontos adat:0,87 szuvas fog/fő).