Szájüregi egészségében a környezeti tényezők a legjelentősebbek

A szájüreg olyan mikroorganizmusok közössége, amiben hemzsegnek a baktériumok. Közöttük nem csak a táplálék megemésztését elősegítő élőlényeket találunk, hanem ártalmas fajokat is, melyek ínygyulladáshoz vagy épp fogszuvasodáshoz vezethetnek. Eddig nem volt tisztázott, hogy pontosan milyen tényezők befolyásolják az egyén szájüregének baktériumállományát, ám most úgy tűnik, jelentős előrelépést sikerült tenni az ügyben.

Kép: illusztráció. /guardian.co.uk/

A Genome Research örökléstani szaklap hasábjain tették közzé azt a tanulmányt, melynek tanulsága szerint a környezeti tényezők jóval jelentősebbek, mint az öröklött tulajdonságok – már ha szájüregünk baktériumállományáról van szó.
Bár születésünk pillanatától megindul az orális baktériumok közösségének formálódása, eddig csak találgathattunk, hogy ezek összetételéért a gének vagy a környezet felelnek.

Az említett teszt során egy- és kétpetéjű ikerpároktól vett nyálmintákból olyan mikrobiális DNS-láncokat emeltek ki, melyek által összehasonlíthatóvá váltak a nyál egyéni bakteriális adatai. Kiderült, hogy az egypetéjű ikreknél – ahol a génállomány összetétele és a környezeti tényezők teljesen egyformák – sincs nagyobb egyezőség a szájüregi baktériumok összetételében, mint a kétpetéjű ikreknél, akik csak a génállományuk felében azonosak a testvérükkel. Így már könnyen megállapítható volt, hogy ebben az esetben nem is olyan jelentős az örökléstani tényező, mint azt korábban gondoltuk.

(X) hirdetés

Simone Stahringer, a tanulmány szerzője elmondta, meglepődve tapasztalták, hogy az ikerpárok szájüregének bakteriális összetétele azonnal elkezdett megváltozni, mihelyst távolabb kerültek egymástól. De fényt derült a serdülőkori változások jelentőségére is, amit vagy viselkedésbeli, vagy hormonális változások okozhatnak.

Bár minden ember eltérő génállománnyal rendelkezik, a kutatást végző szakemberek szerint egy adott összetétel mintha mindenkire jellemző volna, ezen túl aztán az arányok egészen eltérőek lehetnek.

Remélhető, hogy az eredmények által a tudomány és az emberek is jobban megértik, hogy milyen óriási szerepe van a szájhigiéniának, a környezeti tényezőknek, a táplálkozásbeli vagy dohányzási, drogfogyasztási szokásoknak, ha fogaink egészségéről van szó – szóval ezentúl nem hibáztathatjuk mindenért a szüleinket.

(X) hirdetés
Item added to cart.
0 items - Ft