Szájüregi megbetegedéseket vizsgáló program indult Szegeden

Uniós és hazai támogatással a súlyos egészségügyi problémát jelentő szájüregi megbetegedéseket molekuláris módszerekkel vizsgáló kutatási program indult a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

tudomanyos-kutatas-szeged

Minárovits János, az SZTE Fogorvostudományi Karának professzora a programot bemutató hétfői konferencián elmondta, a fogágygyulladás és szájüregi daganatok népbetegségnek számítanak.

A szájüregi daganatok a hatodik leggyakoribb ráktípusnak számítanak a világon, évente 500 ezer új megbetegedést diagnosztizálnak. Hozzátette: e betegségtípusnál nagyon kedvezőtlen, csupán 50 százalékos az ötéves túlélés.

(X) hirdetés

Európában Magyarországon legmagasabb a szájüregi betegségek előfordulása és az ebből fakadó halálozás is – tudatta az egyetemi tanár.

Minárovits János hangsúlyozta, kiemelkedő szerepe van a korai felismerésnek, a megfelelő időben elvégzett beavatkozások jelentősen javíthatják a páciensek túlélési esélyét.

A SZTE konzorciumi partnereivel – a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karával, és a MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjával – 690 millió forint uniós és hazai támogatást nyert négyéves programjára, amely célja molekuláris módszerekkel vizsgálni a szájüregi mikrobaközösségek összetételét.

(X) hirdetés

Az egészséges szervezetben betegséget nem okozó, igen változatos összetételű baktériumok közösségéről van szó.

A dohányzás, a rossz szájhigiéné, a magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztása megváltoztathatja ezeket a mikrobaközösségeket, ez pedig összefüggésbe hozható a betegségek kialakulásával – tudatta a professzor.

A sok minta párhuzamos elemzését lehetővé tevő új generációs szekvenálási módszerekkel meghatározzák a mikrobaközösségek összetételét, és olyan jeleket keresnek, melyek lehetővé teszik az elváltozások rák kialakulása előtti stádiumának felismerést – mondta a professzor.

A debreceni kutatókkal együttműködve azt is vizsgálják majd, befolyásolják-e a fogpótlásban alkalmazott titán implantátumok felszíni módosításai a szervezet sejtjeinek tapadását, és gátolható-e ily módon a gyulladást okozó, az implantátumok felszínéhez tapadó baktériumok szaporodása.

Forrás: MTI

Item added to cart.
0 items - Ft