Randevú félévente – A fogászati ellenőrzések fontosságáról

Amikor egy-egy fogászati kezelés után útnak indít minket a fogorvos azzal a bizonyos „félév múlva kontroll” kijelentéssel, a többség bár hajlamos őrült módon helyeselni, ám valójában úgy 5-10 év után látogat vissza leszegett fejjel, amikor már elég nagy a lyuk a fogán vagy eléggé fáj ahhoz, hogy ne legyen más választása, csak beülni a székbe. Igen, el kell ismernünk, valamiért nem szeretünk előrelátóak lenni.

 

Pedig nagyon is kellene, adja hírül az Amerikai Fogászati Szövetség, hiszen álláspontjuk szerint ezzel nem csak az egészségünket, de a pénztárcánkat is megóvhatjuk a kellemetlenségektől, a fogorvosunk ugyanis a kezdeti problémákat megszüntetve megelőzi a komolyabb elváltozások, gyulladások kialakulását. Vannak olyan preventív eljárások, mint a fogkőszedés, tisztítás vagy ózonterápia, melyekkel nem csak megelőzhető, de bizonyos fokig vissza is fordítható például a fogszuvasodás vagy az ínygyulladás. Ha azonban fogorvosunk nem találkozik idejében a problémákkal, akkor később a beavatkozások is egyre drasztikusabbak és költségesebbek lesznek.

Egy gyulladt fog vagy fogíny azon kívül, hogy sem esztétikailag, sem pedig szájüregünk egészségét tekintve nem szerencsés, számos más területen is okozhat panaszokat (például szívbetegség, tüdőgyulladás, reumás fájdalmak, bőrproblémák, koraszülés, stb.), melyek aztán a tortúrán kívül szintén nem kímélik pénztárcánkat. Dohányosoknak kiemelten fontos a rendszeres szűrővizsgálat, hiszen a szájüregi rák időben észlelve gyógyítható betegségnek számít.

(X) hirdetés

Gyermekkorban az első fog kibújásától már érdemes a gyermeket elhordani a fogorvoshoz, hiszen a manapság oly gyakori, tejfogakat érintő fogszuvasodáson túl, az esetleges fogszabályzási teendők felismerése is annál jobb, minél hamarabb történik. Kamaszkorban, 14-18 éves kor körül részben a hormonális változások miatt kiemelt figyelem illeti a gyerekek fogait.

Ráadásul, ha rendszeres vendégnek számítunk a fogászaton, jobban megismerhetjük saját szájüregünket, speciális igényeinket és fogorvosunk vezetésével kialakíthatjuk a számunkra leghatékonyabb szájhigiénés szokásokat (fogmosás, fogköztisztítás, szájvizes öblögetés, stb.).

Lehet, hogy az ember gyomra kicsit görcsbe rándul, mielőtt bejelentkezik a fogászatra, de a fogaink elhanyagolásából származó következmények jóval komolyabbak annál, mint amekkora kellemetlenség egy-egy fogászati ellenőrzés alkalmával érhet minket.

(X) hirdetés
Item added to cart.
0 items - Ft