A megfelelő D-vitamin bevitel felére csökkentheti a fogszuvasodás kialakulását

Több korábbi tanulmány eredményeit összevetve idén decemberben a Nutrition Reviews táplálkozási szaklapban jelent meg az a kutatási anyag, mely szerint a megfelelő D-vitamin bevitel központi szerepet játszik a fogszuvasodás megelőzésében.

Az egyik legfőbb D-vitamin forrás a halolaj.

Ehhez összesen huszonnégy, 1920 és 1980 között készült klinikai vizsgálat anyagát vetették össze, melyek együttesen háromezer gyermek feljegyzett adatait tartalmazta. Az összesített információk egyértelműen alátámasztják, hogy a D-vitaminnak nem csak, hogy köze van a fogszuvasodás kialakulásához, de megfelelő adagolással felére csökkenthető a szuvas fogak előfordulási aránya is.
Az átfogó elemzést végző csapat vezetője, a Washingtoni Egyetem munkatársa Dr. Philippe Hujoel elmondta, legfőbb célja az volt, hogy a felhalmozódott vizsgálati adatbázist összesítse, így átfogó és naprakész képet adva a D-vitamin fogászati vonatkozásairól.

A szakember azt is hozzátette, hogy az említett vitamin csontokra gyakorolt jótékony hatását eddig sem kérdőjelezte meg senki, a fogszuvasodás kérdése azonban más – ennek kapcsán évtizedek óta viták folynak a szakmai körökben. Több, egymásnak ellentmondó álláspont és vizsgálati eredmény ismeretes, amiket rendszerint különböző szervezetek jelentettek meg. Az általa összesített adatok csak olyan kutatási eredményeket tartalmaznak, ahol a vizsgálat alatt ténylegesen emelték a gyermekek D-vitamin szintjét, vagy UV-sugárzással, vagy az étrendjükbe épített, magas D-vitamin tartalmú élelmiszerekkel.

(X) hirdetés

A kiválasztott vizsgálati anyagok nem csak az Egyesült Államokból, hanem Nagy-Britanniából, Kanadából, Ausztriából, Új-Zélandról és Svédországból származtak. Az említett elemzéseket minden esetben iskolákban, orvosi vagy fogászati rendelőkben illetve kórházakban végezték el, a résztvevők életkora 2 és 16 év közé esett, súlyozva a 10 évesek adatait.

Mostanában egyébként is több szó esik a D-vitamin fogyasztásának fontosságáról, nem csak fogászati vonatkozásban. Sajnálatos tendencia ugyanis, hogy a felnőttek és a gyerekek D-vitamin szintje is egyre süllyed, miközben több szempontból nélkülözhetetlen vitaminról van szó. A várandós anyukáknak kiemelten fontos lenne a tápanyag- és vitamindús táplálkozás, mellyel sokat tehetnek magzatuk csontjainak és fogainak egészségéért.

Bizonyos azonban az is, hogy a vizsgált időszakban, a húszas és nyolcvanas évek között másképp táplálkoztak a gyermekek, jóval kevesebb szénhidrátot és cukros élelmiszert fogyasztottak. Fontos tehát megjegyeznünk, hogy a megfelelő vitamin- és ásványianyag bevitel mellett legalább annyira jelentős a változatos, tápanyagdús táplálkozás is.

(X) hirdetés
Item added to cart.
0 items - Ft