Kipróbáltuk: Listerine Zero – A nyugalom szerelmeseinek

Szájápolási terméket akkor jó használni, ha az embernek örömet okoz nem csak a tisztaság, a jótékony hatás vagy a friss érzés, de maga a felhasználás is. Ezért voltunk eddig egy kicsit elbizonytalanodva a Listerine megítélésében, hiszen őrült erejével sokakban inkább meghátrálást, semmint lelkesedést váltott ki.

listerine zero teszt

GYÁRTÓ: Johnson & Johnson

KÜLLEM

(X) hirdetés

Az előző Listerine tesztünkben leírtakhoz hasonlóan továbbra is vonzónak, formatervezettnek tartjuk az amerikai szájvizet. Határozott, szögletes forma, ami a Listerine erejét és minőségét hivatott jelképezni. A Listerine Zero alkoholmentes szájvíz, így a színe is egy kicsit barátságosabb, egészen halványkék árnyalatot kapott, ami most az egyszer valóban a lágyságra utal (nem úgy, mint a Total Care-nél a barátságosnak tűnő lila szín).

MINŐSÉG

Amit az eddig kipróbált Listerine-eknél kifogásolni tudtunk, az a mindent átható erő, ami nem csak a nyálkahártyánkra, de a könnycsatornánkra is hatással volt. Erős alkoholos íz, maró hatás – de nem a Listerine Zero-nál. Ebben a termékben egyedülálló dolgot sikerült összehoznia a gyárnak: egy olyan, többórás frissítő hatással bíró alkoholmentes szájvizet, ami megtartotta sajátos, összetéveszthetetlen aromáját.
A minőségnél muszáj megemlítenünk a nátrium-lauril-szulfát jelenlétét is a termékben, aminek sokan nem örülnek – köztük mi sem.

(X) hirdetés
listerine reklam
Senki nem figyel oda a kellemetlen szagokra – Listerine reklám.

HASZNÁLHATÓSÁG

Ha visszatekintünk egy kicsit az alkoholos Listerine mellett átélt fél percekre, a Zero-t olyan használni, mintha az ember csípőspaprikáról csemegére váltana – az egyik habár pikánsabb, mégsem élvezhetők ki az ízek, míg a gyengédebbe harapva az ember igazán megismerheti a mögöttes ízvilágot. Konyhai felhasználásra azért nem javasoljuk a Listerine Zero-t, a fürdőszobában eltöltött perceket viszont megszépíti az alkoholmentes szájvíz kellemes aromája.
Ha valakit kicsit zavar a túl erős szájvizek nyálkahártya-szárító hatása, ettől a Listerine-től nem kell félni, órák múlva, sőt egy éjszaka után is kellemes, tiszta érzetünk van, anélkül, hogy egymás után két-három pohár vizet kellene meginnunk.

BESZEREZHETŐSÉG

Mivel néhány hónapja bevezetett termékről van szó, eleinte szinte minden, Listerine-t amúgy is árusító helyen belebotlottunk, később viszont vélhetően a piaci kereslet fogja meghatározni hogy a drogériák/szupermarketek  vagy webáruházak tartanak belőle vagy sem. Egyelőre tehát könnyű beszerezni, később majd elválik.

ÁR/ÉRTÉK ARÁNY

Mi egy drogériában az 500 ml-es Listerine Zero-t 1099 Ft-ért vásároltuk meg kuponnal, ha az nem lett volna a zsebünkben, akkor 1499 Ft-ba kerül a szájvíz. Bevezető áron több helyen is találkoztunk vele ezer forint környékén, később viszont valószínű, hogy a többi Listerine-hez fog igazodni az eladási ára. Most azonban még ezt sem érezzük túlzásnak, mert a Listerine alkoholmentes szájvize tényleg minden igényünket kielégíti.

ÖSSZEGZÉS

Nyugodt szívvel ajánljuk a Listerine Zero-t minden olyan szájápolást kedvelő embernek, aki bár vágyik a teljes és alapos higiéniára, mégsem akar túlzottan erős, már-már kellemetlenül intenzív terméket használni. Ráadásul, míg a legtöbb Listerine tizenkét éves kor alatt nem ajánlott, addig az alkoholmentes változat már hat éves kortól használható. Ha pedig az egész család rászokott a szájvízre, már csak az a kérdés, mennyire könnyen finanszírozható egy négytagú család ezer forint feletti szájöblítőjének rendszeres megvétele, ha az néhány hét alatt kiürül.

Küllem: 5/5
Minőség: 5/4
Használhatóság: 5/5
Beszerezhetőség: 5/5
Ár/érték arány: 5/5

Összesen: 5/5 – KIVÁLÓ

5

Hogyan értékelünk?

 

 

Összetevők:
Aqua, Propylene glycol, Sorbitol, Poloxamer 407, Sodium lauryl sulfate, Eucalyptol, Benzoic acid, Sodium benzoate, Methyl salicylate, Thymol, Sodium saccharin, Sodium fluoride, Menthol, Sucralose, Aroma, CI 42053, Nátrium-fluoridot tartalmaz (220 ppm F)

Item added to cart.
0 items - Ft