Kipróbáltuk: Amodent fogkrém – Színtévesztőknek kifejlesztve

Fogyasztóként a legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy vannak szemtelenül drága termékek, amik minden bizonnyal nem érnek annyit, mint amennyit ki kell érte fizetnünk. Aztán vannak pofátlanul olcsók is, ami azt illeti. Pont ezért érdekelt minket, hogy az Amodent hogyan tud kétszáz forintos fogkrémet előállítani, csomagolni és eladni a nagykereskedésnek, majd a kiskereskedésnek, hogy aztán a bolt is a saját hasznával adja tovább nekünk, vásárlóknak. A választ nem tudjuk, de a jelenség létezik.

FM1200602

 

HÁTTÉR

Amodent fogkrémet 1965 óta gyártanak, eredetileg magyar márka volt, mára felvásárolta az Unilever brit-holland cégcsoport. Bár a fogkrém dobozán ma is előszeretettel tüntetik fel a magyar zászlócskát, első ránézésre sajnos nem tudjuk megállapítani, hogy a terméket még mindig idehaza gyártják-e. A fogkrém dobozán csak a magyarországi forgalmazó neve és elérhetősége olvasható, a gyártás helyéről nem kapunk információt, hacsak nem nézünk utána a vonalkód első három számjegyének (ez esetben 871), ami utal a gyártási vagy származási helyre. Egy félórás kutatómunkát követően tehát ki is derítheti a vásárló, hogy az Amodent Hollandiából származik, a piros-fehér-zöld zászló pedig biztosan csak nyomdahiba lesz, messziről amúgy sem feltűnő a zöld és kék közötti, néhány árnyalatnyi különbség.

(X) hirdetés

 

KÜLLEM

A design nem sokat változott az elmúlt évtizedekben, ami egyrészt divatjamúlttá teszi a terméket, másrészt viszont felismerhetővé, ami bizonyára cél is a lojális vásárlók miatt. A zászlóval vagy nélküle gyártott csomagolás nem akarja sem lenyűgözni sem pedig magára vonni a vásárló figyelmét, ezt majd a kétszáz forintos ár megteszi helyette –szerintünk valami ilyesmi lehetett a koncepció.

 

MINŐSÉG

(X) hirdetés

Kiemelkedően rosszat vagy jót nem tudunk mondani az Amodent minőségéről. A csomagolás lehetne jobb, bár furcsa ilyet kijelenteni, amikor sejthetően 100 forintba sem kerül a termék nagykereskedelmi ára. Szóval mit is várunk ennyi pénzért? Csillogó-villogó csomagolást, többszínű fogkrémet, formatervezett tubust vagy kupakot? Ugyan már! Fogkrémet. Ennyi, amit hazavihetünk.
A tubusban található fogkrém összetevői átlagosak. Ugyanazok a jól megszokott alapanyagok, sajnos a nátrium-lauril-szulfát is köztük van, de az még az ezer forintos fogkrémekbe is bekerül – biztosan ez a legolcsóbb habosító anyag, ha ilyen sokan használják.

Nem csak hagyományos, már gyógynövényes és fehérítő hatású Amodent (a képen)  is létezik.
Nem csak hagyományos, már gyógynövényes és fehérítő hatású Amodent (a képen) is létezik.

 

HASZNÁLHATÓSÁG

Használhatóságát tekintve egyedül a habzási képességére lehet panaszunk, elég erősen felhabzik ugyanis, aki nem szereti, ha túl sok hab van a szájában, az inkább kisebb mennyiséget tegyen a fogkeféjére. Az íze frissítő, tiszta érzetet hagy maga után. A klasszikus, eredeti összeállítás nem ígér sem ragyogó fehér fogakat, sem ínyvédelmet, vagy fogkő megelőzést, egyszerűen erős fogaink lesznek tőle – vetíti előre a gyártó. Néhány hét után semmi különös változás nem vehető észre, ez csak egy fogkrém, mint mondtuk.

 

BESZEREZHETŐSÉG

Ha valamire, hát erre nem lesz panaszunk. Mi magunk is egy kisebb élelmiszerboltban vásároltuk meg, úgyhogy mindegy, hogy kisváros vagy nagyváros, drogéria vagy szupermarket, esetleg a sarki bolt, simán beszerezhetjük. Ez a jó tulajdonság nyilván a számos egyéb fogyasztási és kozmetikai termék forgalmazását végző Unilever országos lefedettségének köszönhető.

 

ÁR/ÉRTÉK ARÁNY

Nekünk 209 forintba került egy doboz 100 ml-es Amodent fogkrém megvásárlása. Akció keretében láttuk már 199-ért is, de háromszáz forint fölé még a pofátlan, gyors meggazdagodásra hajtó kereskedők sem mennek. Hogy ezért milyen értéket kapunk? Átlagosat. Se nem jót, se nem rosszat.

 

ÖSSZEGZÉS

Enyhe szemöldök-ráncolásra késztet minket a titokzatos gyártási hely, meg a kicsit miénk, kicsit nem üzletpolitika. Természetesen jó pont lehet magyar terméket értékesíteni a piacon, hálásak is vagyunk érte mi, magyar fogyasztók. A termék egyébiránt se nem túl jó, se nem túl rossz, egy alacsony árkategóriás, könnyen beszerezhető, átlagos fogtisztító, ami töretlen népszerűségét vélhetően az árának köszönheti.

Küllem: 5/2
Minőség: 5/2
Használhatóság: 5/3
Beszerezhetőség: 5/5
Ár/érték arány: 5/3

Összesen: 5/3 – KÖZEPES

3Hogyan értékelünk?

 

 

Összetevők:
Calcium Carbonate, Aqua, Sorbitol, Hydrated Silica, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Monofluorophosphate, Aroma, Cellulose Gum, Benzyl Alcohol, Trisodium Phosphate, Sodium Saccharin, Propylene Glycol.

Item added to cart.
0 items - Ft