Leesett hídtag javítása

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #49861 Reply
    deero90
    Felhasználó

    Üdvözlöm Önöket!

    A felső fogaim híddal vannak elkészítve.
    Az egyik 6 fogból álló tag leesett, mert a fogorvos túlságosan rövidre hagyta a csonkokat, így nem volt tartása, kb 2 évet bírt.
    Itt összesen 4 darab fog volt, másik kettő helyen nem volt fog. Ebből a 4 csonkból sajnos kettőből letört egy-egy darab. Azaz a rövid csonkok még rövidebbek lettek. Ráadásul az egyik el is feketedett, magyarán elromlott alatta, mert későn vettem észre a gondot, mert semmi jele nem volt, hogy egyszer csak megadja magát. Egyszer csak ráharaptam egy puha kis kocka krumplira és megmozdult, a kezemmel le is tudtam szedni.
    Most jelenleg azt csinálom, amíg a doktornő szabadságon van (egy másikhoz jelentkeztem be, akit két ismerősöm is ajánlott), ahol eddig voltam, oda nem akarok visszamenni, az okokat nem szeretném részletezni, ráadásul a doktornő ahol voltam, már nem is rendel ott, úgy hogy alapból felejtős), hogy felragasztom egyszerű, gyógyszertárban vagy bárhol kapható protézis ragasztóval, hogy addig is nagyjából védve legyen, ne legyenek szabadon a csonkok, mivel ráilleszkedik, kivéve azon az egy helyen, ahol sajnos elfeketedett, tehát elromlott, ott minimálisan tartja csak. Napi 2 újra ragasztással megmarad a helyén, mert olyan gyenge és a ragasztó, hogy nem bír ki egy teljes napot. Természetesen nem eszek édességeket, sem kemény, nehezen rágható ételeket, sőt azon az oldalon nem eszek egyáltalán.
    Mosom rendszeresen, minden étkezés, még kávé ivás után is, plusz mosom naponta 3-4 ki szájzuhannyal, öblítem szájfertőtlenítővel, tehát megpróbálom ápolni, ahogy bírom erre az időre.
    Maga a korona külső része ép, nincs eltörve. Csak alatta rossz.
    A kérdésem annyi, hogy mire készüljek?
    Az eltört csonkok valahogy javíthatók? Ha esetleg a gyökér is rossz, olyankor mit szoktak csinálni?
    Ilyen esetben, ha javítani kell a csonkokat, mindenképp szükséges új hídtag is? Mert tudom, hogy a foghoz veszik a mintát a híd készítéshez, de abban az esetben, ha már megvan a híd, ahhoz is tudják a fogat korrigálni?
    Hozzáteszem nem baj, ha új híd kell, ha csak így menthető, csak azért kérdezem, hogy mire készüljek, akár anyagilag, akár szabadságolás téren a munkahelyemen, időben.

    Köszönöm válaszukat.

    #49868 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves deero90!

    Látatlanban nem tudjuk megállapítani, hogy a meglévő csonkok megmenthetők-e vagy jobb azok eltávolítása mellett dönteni. Vélhetően teljesen új hidat fognak készíteni Önnek, de ennek áráról és a kezelés várható időtartamáról mindenképp a kezelést végző fogorvosnál kellene érdeklődni, hiszen teljesen egyedi kérdésekről van szó.

    Sikeres kezelést kívánunk!

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: Leesett hídtag javítása
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft