Gyulladás a szájban

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #30041 Reply
    Norbert
    Vendég

    Üdv!
    Először is kezdeném azzal hogy hivatalosan crohn betegséget diagnosztizáltak nálam pár évvel ezelőtt, ami úgy kezdődött hogy feldagadt a számban az íny alul mindkét oldalon a külső részen, és jobb oldalon fehér lepedékszerű plakk keletkezett, a torkomban apró fehér aftaszerü foltok/pöttyök jelentkeztek, majd jött a hasfájás és a bélgyulladás. Kaptam rá kezelést, (immungyengítés, szteroid, majd biologiai) egy ideig nem ujult ki, de aztán ugyanezekkel a tünetekkel ujra, majd most kb 2 éve semmi bajom nem volt. Pár hónappal ezelőtt, kezdtek a számban jelentkezni az első tünetek, a bal oldalon hátul az ínyem teljesen szétvan repedve, szerencsére nem fáj, a jobb oldalon hátul az ínyem külső oldalán alul, fehér könnyen letörölhető valami jött ki, amit ha lekapartam akkor vérzett, majd pár perc, esetleg óra mulva ugyanugy visszatért. Arra gondoltam mi van ha, a számból induló fertőzés, vagy esetleg gomba okozza a bélgyulladást, ezért felkerestem a fogorvosomat, majd beutaltak szájsebészetre, ahol vettek a fehér részből mintát, de olyan eredmény jött vissza, hogy a nyelv részletből származó minta eredménye volt, az orvos szerint is lehet hogy elcserélték a laborban, egyébként teljesen értetlenül állnak előtte hogy mi lehet, és itt meg is állt a tudomány. Most nemtudom hova tudnék fordulni, mert mi van ha ez a betegségem kulcsa, ami a szájból terjed el a beleim felé, és nem is a crohn betegség okozza a száj tüneteket? Kicsit utánaolvastam, és gombára utaló tünetek hasonlóak az enyémhez, csak nemtudom hova tudnék vele tovább menni, esetleg tesztelni gombára, vagy más szájüregben előforduló betegségre is. Azóta a fehér plakk elmult, de a másik oldalt alul teljesen szétvan repedve az ínyem, és a széjpadlásomon is megjelent egy-két fehér pötty az orrbemenetnél (elnézést nemtudom a pontos nevét) és az is begyulladt és kezd repedni. Kicsit megvagyok ijedve, mert nemtudom hogy ez most lehet-e valami gomba vagy egyéb fertőzés, és akkor feleslegesen kezelnének a crohnnal, de nemtudom hova fordulhatnék. Elnézést hogy ilyen hosszú lett, köszönöm a segítséget előre is!

    #30056 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Norbert
    Okvetlen sebészeti és fül orrr gégészet konzultációt javaslok. A tünetek komplex vizsgálata és a labor eredmények, diagnosztikai vizsgálatok együttes elemzése nélkül javasolni felelőtlen dolog lenne részünkről.
    Üdvözlettel

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: Gyulladás a szájban
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft