- This topic has 2 hozzászólás, 2 résztvevő, and was last updated 5 years, 4 months telt el by
Fresh24 Dental.
-
SzerzőBejegyzés
-
Szilágyi Hajnalka
VendégÜdvözlöm!
Évek óta gondolozom fogszabályzáson (mélyharapásom van, összetorlódott front fogaim, és az egyik fölső kettes az utóbbi években kezd egyre jobban kiállni), de nagyon félek, hogy nem mennek-e tőle még jobban tönkre a fogaim.
Olvastam (és fogorvos is igazolta), hogy fogszabályzás után a gyökércsúcsok megkopnak. Nekem ez nagyon ijesztőnek és drasztikusnak hangzik, komoly roncsolásnak. Viszont erről alig lehet hallani, én is csak egy helyen olvastam. Ellenben a fogorvos szavaiból azt vettem ki, hogy ez orvosi körökben köztudomású. Az az önkéntelen benyomásom, hogy ezt igyekeznek eltitolni, hogy ne riasszák el a pácienseket, pedig lehet, fontos lenne tudni mindenkinek.További félelmem még abból adódik, hogy több, mint 10 fogamat gyökérkezelték már (sajnos a régi amalgám tömések alatt begyulladt a legtöbb fog), van egy implantátumom is, illetve az egyik alsó 1-est rezektálták is. Mindkét alsó 1-es gyökérkezelve lett, nagyon vékonyak, törékenyek, a tetejük le van kopva, és időnként törik le belőlük kis darab.
Beszéltem már több fogorvossal, egy éjszakai fogszabályzóba bele is vágtam még vagy 5 éve, de nagyon hanyagul lett elkészítve a készülék, folyton összekarcolta a drót a fogzománcot azon a fogon, amelyikre rögzült. Hiába állították át vagy háromszor is. Ezért ezzel felhagytam.
Az állandó készükéktől viszont továbbra is ódzkodom, nem jelent-e veszélyt a fogaimra, ha nem tudom rendesen tisztítani őket. Illetve értem én, hogy ideális lenne mindkét fogívet kezelni, de az alsón van az implantátum (mondták, hogy azt nem lehet majd elmozdítani), illetve a két törékeny 1-es, azokat féltem bevonni.
Szeretném tudni, hogy:
– tényleg annyira nem működik az éjszakai fogszabályzó felnőttkorban, mint azt mondták nekem a legtöbben? (Egy ismerősömnek pedig működött, évek alatt helyretette a fogait a sima éjszakai, a saját szememmel láttam, mégis le akarnak beszélni róla)
– Nem veszélyes az, hogy megkopnak a gyökércsúcsok?
– Ennyi sok gyökérkezelt fog nem lesz még törékenyebb attól, hogy erővel elmozdítják őket?
Illetve ha bármi egyéb megjegyzése lenne mindazokra, amiket felvázoltam, csak nem kérdeztem külön rá, örömmel venném.Köszönettel: Hajnalka
Fresh24 Dental
ModerátorKedves Hajnalka!
Kérdését továbbítottuk fogszabályzó specialistánknak, a válasz megérkezéséig kérjük szíves türelmét! 🙂
Üdvözlettel:Fresh24 Dental
ModerátorKedves Hajnalka!
A klasszikus kivehető készülékek az intenzív növekedés idején (kb.13-14 éves korig) működnek.
Később “sínes” (invisalign) kivehető készülékekkel már csak kisebb fogmozgatásokat lehet elvégezni (a használati idő : 23 óra/nap).
Természetesen, ha nem tisztítja jól a fogait a rögzített készülékes kezelés alatt, akkor sok szuvas foga lesz – ehhez a módszerhez egy kicsit több odafigyelés szükséges.
A gyökérkezelt fogakat is ugyanúgy lehet szabályozni, mint az egészséges fogakat, feltéve, hogy a gyökértömés tökéletes.
A gyökérfelszívódás minden fogszabályozó kezelés esetén lehetséges. Minél tovább tart a fogszabályozás, minél idősebb a pàciens, minél több probléma van a fogaival (pl. gyökérkezelt, rezekált fogak) annál nagyobb a valószínűsége a gyökérfelszívódásnak, de szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez nem kötelező velejárója a fogszabályozásnak!
Az implantátum nem feltétlenül probléma, sokszor még segít is a kezelésben. Esetleg szükség lehet a korona cseréjére a megváltozott fogsorzáródás miatt.
Üdvözlettel: -
SzerzőBejegyzés