Fogszabályozás

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #29355 Reply
    Kovács Laura
    Vendég

    Tisztelt Doktorúr/nő!

    Arról szeretnék érdeklődni, hogy milyen hatásai lehetnek annak, ha valakinek korábban leveszik a fogszabályzóját.
    A szituáció az lenne, hogy már majdnem 3 éve van nappali fogszabályzóm, előtte sokáig éjszakai volt. A fogaimmal nem voltak nagy problémák, csupán a felső fogsor kicsit hézagos volt, és a metszőfog és szemfog közötti fogaim feljebb voltak. (De csak felül) Így számomra teljességgel érthetetlen, hogy miért tart ez ennyi ideig. Sajnos az orvosom hiába kérdezem, sosem ad rendes választ, számomra sértő hangnemet üt meg. Így a levetetés mellett döntöttem, erre azt a reakciót kaptam: „Azt akarod, hogy kihulljanak a fogaid?” Ezt viszont már végképp nem értem. Miért hullanának ki a fogaim? Továbbá már hónapok óta nem történik semmi. Járok az ellenőrzésekre, de mindig csak ránéz a fogaimra és mehetek is. Amikor pedig azt kérdezem, hogy mennyi ideig fog még ez tartani, mindig annyit mondd, hogy: „Már a végefelé jársz de foggalmam sincs, hogy még meddig kell.” Dehát egy fogorvosnak nem az lenne a dolga, hogy ezt tudja? (Legnagyobb szomorúságomra már majnem egy éve ezt a választ kapom). Az én fogaimmal lenne a baj? Vagy mi lehet? Már minden ismerősömnek lekerült a fogszabályzója, pedig én semmivel sem vagyok extrább eset mint ők voltak…pedig nekik később is került fel.

    A választ előre is köszönöm.

    #29368 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Laura
    Minden kezelés előtt kezelési tervet készít az orvos, melyben determinálható a befejezés időpontja is. A fogszabalyozas lényege a fogak megfelelő mozgatása az anatómiai szempontok és lehetőségek figyelembevételével. Státuszát nem látjuk, így arról véleményt mondani nehéz. A készülék eltávolítása után sok esetben szinten éjszakai készülék viselése javallott. A terápiát, annak részleteit kezelő orvosa tudja ismertetni önnel. A kezelés intervalluma eset függő. Nem javasolnám, hogy szedesse le idő előtt, hisz mint írtam, sok esetben utógondozást igenyel a kezelés.
    Ha végképp nem sikerül megfelelően és kielégítően kommunikálnia kezelő orvosával, felkereshet más szakembert, és kérheti annak segítségét
    Üdvözlettel

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: Fogszabályozás
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft