Égő száj szindróma

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #17337 Reply
    Zoltán
    Vendég

    Tisztelt fogorvosi online szolgálat,
    December 21.-én elmentem a fogorvosomhoz, ugyanis a korábban eltávolított (két hónapja) jobb alsó bölcsességfogam melletti fog érzékennyé vált a meleg ételekre és elkezdett fájni is. A fogorvosom gyökérkezelést hajtott végre, azaz eltávolította az ideget a fogból és próbatöméssel betömte azt. Majd január 5.-re adott időpontot a fog végleges betömésére.
    Azonban már az első éjjel nagyon hasogatott a fogam és egy szemet sem sikerült aludnom, másnapra a fájás megszűnt, azonban előjött a gondol az égő száj szindróma, ugyanis az ajkam és a nyelvem valamint az állam is erre utal. Elképzelhetőnek tartom hogy a gyökérkezelés nem teljesen jól sikerült és hogy maradhattak idegnyúlványok a fogban amelyek ezen panaszaimért felelősek. A Karácsonyban a gyakran átvirrasztott éjszakákat kamilla tea öblögetésével valamint Listerine szájvíz öblögetésével igyekeztem mérsékelni a fájdalmaimat.
    Eleinte aftára is gyanakodtam de ma az internetről megtudtak alapján az élgő száj szindrómára gyanakszom, hogy az lehet a panaszaim oka.
    Szíveskedne ezzel kapcsolatos tanácsokkal ellátni hogy hogyan tudnám kezelni a panaszaimat a január 5.-én történő fogorvosi látogatásomig?
    A körzeti orvos mennyire tudna gyógymódot felírni a leírt panaszaimra?
    Válaszaikért előre is köszönettel
    kívánok további kellemes ünnepeket és egyben boldog Új esztendőt is
    Tisztelettel
    JAKAB Zoltán

    #17357 Reply
    Villányi Dent
    Felhasználó

    Kedves Zoltán!

    Ha valóban égő száj szindrómáról van szó, azt sajnos nagyon nehéz kezelni, vagy a tüneteket akár házilag csökkenteni. Komoly fájdalom esetén javasoljuk valamely vény nélkül is kapható gyulladás és fájdalom csökkentő gyógyszer bevételét, vagy ambuláns fogászat felkeresését. Sajnálom hogy nem tudunk igazán hasznos segítséget nyújtani Önnek. Kitartást kívánunk. Szívélyes üdvözlettel, Vdent

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: Égő száj szindróma
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft