Afta kialakulása

6 bejegyzés megtekintése - 1-6 / 6
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #14913 Reply
    Lovász Veronika
    Vendég

    Tisztelt Doktor Úr/Nő!
    8 éves kisfiam rendszeresen visszatérő aftákkal küzd, ami nagyon megkeseríti az életünket. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két év során hetente új és új afták jelennek meg a szájában, esetenként a torkán. Az egyik el sem múlik, máris jön a másik. Extrém esetben már volt olyan, hogy 15 aftát számoltunk meg a torkában, amikor ordított a folyamatos fájdalomtól és sem enni, sem inni nem volt hajlandó, majdnem kiszáradt. Sehogy sem tudunk segíteni rajta, pedig már minden alternatív és egyéb gyógymódot alkalmaztunk nála. Eleinte a gyerekorvos által javasolt gyógyszereket szedtük és azt tapasztaltuk, hogy ezek használnak is, egészen addig, amíg el nem fogynak. Amint elfogytak, rögtön megjelent az újabb afta a szájban. Ebből rájöttünk, hogy mindezek csak tüneti kezelések, de nem gyógyítják meg a kiváltó okot. Azóta elhagytuk már az olajat, a margarint is az étkezéséből. Egy év után immunológushoz fordultunk, aki mindent rendben talált, egyedül az NK-sejtszáma volt némileg alacsony. Egyszerűen teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy hová, kihez forduljunk ezzel a kellemetlen problémával. Kérem, bármilyen tanácsuk van, hogyan szüntethetnénk meg a kiváltó okot, segítsenek nekünk. Köszönettel: Lovász Veronika

    (X) hirdetés
    #14914 Reply
    Villányi Dent
    Felhasználó

    Kedves Veronika! Lehet hogy ismert már számotokra az a tény, hogy az afta kialakulásának nagyon kedvez az SLS nevű anyag, amely a legtöbb szájápolási termékben megtalálható. Ezt érdemes lenne mindenképpen elkerülni a minden napokban. Ősszel kerül forgalomba a Zendium nevű új márka, amelyben biztosan nincs SLS, de érdemes elolvasnod ennek a fórumnak a korábbi hozzá szólásait is ebben a témában. Gyógyulást kívánunk, üdv, Vdent

    #14918 Reply
    Merj mosolyogni!
    Adminisztrátor

    Kedves Veronika!

    Webáruházunkban az alábbi linken találhatók az afta kezelésére/megelőzésére alkalmas szájápolási termékek: https://merjmosolyogni.hu/termekcimke/afta-kezelese
    , illetve ezen a linken megtalálhatók az SLS-mentes fogkrémek, szájvizek is:
    https://merjmosolyogni.hu/termekcimke/sls-mentes-termekek

    Az afta kialakulásáról találhatsz az oldalunkon egy elég terjedelmes, átfogó cikket:
    https://merjmosolyogni.hu/amit-az-aftarol-erdemes-tudni.mosoly

    Ebben a cikkben olvashatsz a komplex (újból és újból visszatérő) aftáról, ennek vonatkozásában a következő részt is figyelmedbe ajánlanánk:

    “A komplex afta újbóli előfordulását magyarázhatja valamilyen belső probléma, például az immunrendszer gyengesége, B-12 vitamin-, cink-, folsav-, illetve vashiány, esetleg olyan, bélrendszert érintő rendellenesség, mint a lisztérzékenység vagy a Crohn-betegség (a bél rohamokban jelentkező, krónikus gyulladása).”

    Ilyen irányban történtek már vizsgálatok?

    Mielőbbi jobbulást kívánunk!

    #14925 Reply
    Lovász Veronika
    Vendég

    Nagyon köszönöm a gyors választ!
    Mindennek utána fogok nézni és ki fogok vizsgáltatni a kisfiamon, most legalább van min elindulnunk.
    Még egyszer köszönjük!

    #16172 Reply
    Anita
    Vendég

    Üdv. Évek óta szenvedek aftáktól,minden lehetséges ecsetelőt,megelőzést,vitamint megpróbáltam,semmi nem segített. Ajánlották nekem is az sls-mentes fogkrémet,de nem a Zendiumot,mert ezt még nem lehetett akkor kapni. Azóta használom,már Zendiumot használnak a gyerekek is,nagyon szeretik. Nekem azóta nincs panaszom 😀 remélem így marad továbbra is,mert ez egy kincs 😉

    #16192 Reply

    Kedves Anita!

    Örülünk, hogy rátalált erre a fogkrémre!

    Üdvözlettel:
    Uniklinik Zuglói Fogászati Központ

6 bejegyzés megtekintése - 1-6 / 6
Hozzászólás: Afta kialakulása
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft