3,5 hónapja gyökérkezelt fog

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #20642 Reply
    László
    Vendég

    Tisztelt Doktor Úr / Doktornő!

    Június elején fejezték be a jobb felső 5-ös fogam gyökérkezelését. Utána volt egy kis fájdalmam, amire a fogorvos azt mondta, hogy szerinte csak az íny érzékeny, és nyár végén nézzük meg.

    Nemrég visszamentem, de nem nagyon változott a helyzet. Nyomásra, hidegre és melegre nem érzékeny, viszont van egy állandó feszítő (nem lüktető) érzés. Volt már másik gyökérkezelt fogam is, ami kb 15 év után gyulladt be, de a két érzés össze sem hasonlítható. A mostani főleg inkább csak délután érezhető, és estére érdekes módon kissé javul(vagy nem rosszabbodik), délelőtt pedig általában nem érezhető. Vannak napok, amikor csak alig, van, amikor viszont szinte egész nap fájdogál. Gyógyszert nem szedek rá, viszont szoktam helyileg fertőtleníteni (grape fruit magkivonat, teafaolaj, zsálya, szegfűszeg).

    Anno azért választottam ezt a fogorvost, mert kedvenc területe a gyökérkezelés, és tudtommal ilyen irányú továbbképzésen is részt vett. Kérdésem, hogy elhihetem-e, amit mondott, azaz, hogy előfordul, hogy csak hónapok után múlik el a fájdalom, és ilyen rövid idő elteltével még nem érdemes újra gyökérkezelni? Mit tehetek, hogy ne kelljen kihúzni, és rendbe jöjjön?

    Segítségét előre is köszönöm!
    Üdvözlettel,
    László

    #20651 Reply
    Merj mosolyogni!
    Adminisztrátor

    Kedves László!

    Valóban előfordul, hogy gyökérkezelés után még fáj a fog néhány hétig.Ezt a folyamatot meg kell figyelni,hogy mikor csökkenek a panaszok,ezért érdemes 2-3 havonta kontroll röntgent készíteni és a fogorvosával egy időpontot egyeztetni, hogy megvizsgálhassa és a szituációtól függően kezelje a fogat.

    Üdvözlettel:
    Sanoral Fogászati&Szájsebészeti Klinika

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: 3,5 hónapja gyökérkezelt fog
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft