Fogászati implantáció utáni teendőink

Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hatvanas évek első fogászati implantációja óta a műgyökér-beültetés eljutott a rutin fogászati beavatkozások csoportjáig. Egy jól felkészült, precíz orvossal nem kell aggódnunk a műtéti fájdalom vagy a lábadozási időszak miatt, persze ehhez nekünk is partnerként kell viselkednünk és betartanunk szakorvosunk pontos utasításait. Összegyűjtöttük, melyek a legfőbb intelmek és teendők egy fogászati implantációt követően.

A dohányzás elhagyása az egyik leglényegesebb pont az implantációt követően.

A MŰTÉT NAPJÁN

Mivel a műgyökér beültetése teljes érzéstelenítéssel működik, abból semmit nem fogunk észlelni. A beavatkozás egyetlen „érezhető” része az érzéstelenítő injekció beadása, mely azonban nem jár nagyobb kellemetlenséggel, mint máskor. Nem nevezhető fájdalmasnak, inkább csak kellemetlennek, ettől nem kell megijednünk.

Fájdalomcsillapító

(X) hirdetés

Ha túl vagyunk a műtéten, nem érdemes megvárni, hogy az érzéstelenítő teljesen kiürüljön a szervezetből, általában már közvetlenül a beavatkozás után érdemes bevenni azt a fájdalomcsillapítót, melyet egyébként is használunk, szeretünk.
Ne számítsunk nagyobb fájdalomra mondjuk egy foghúzást követő sebfájdalomnál, s mivel a területet összevarrják, sok esetben kevesebb kellemetlenséggel jár, mint egy foghúzás után nyitva hagyott seb.

Gyulladáscsökkentő

Orvosi rendelvényre gyulladáscsökkentő szedésébe kell kezdenünk már az implantáció napján. Az allergiákat kizárva fogorvosunk a számunkra legmegfelelőbb antibiotikumot fogja felírni, amit azonban nagyon fontos, hogy szedjünk végig! Nem hagyhatjuk abba az ajánlott időszak előtt, hiszen akkor nem értünk el vele semmit. Nagyon fontos, hogy rendszeresen és megfelelő ideig álljunk az antibiotikum kúra alatt.

(X) hirdetés

Probiotikum

Ajánlott az antibiotikum kúra megkezdésével gondoskodni bélrendszerünk kiegyensúlyozott működéséről, amihez nagyszerű segítséget nyújtanak a probiotikumok. Mivel a szájüregben található sebre vigyáznunk kell, érdemes szilárd (pl. kapszula), nem pedig folyékony halmazállapotú termék mellett döntenünk.

Jegelés

Nagyon fontos, hogy a rendelő elhagyását követően azonnal kezdjük meg az érintett terület jegelését, hiszen ezzel megakadályozhatjuk az arc duzzanatát. Jegeléshez használhatunk jégakkut, vagy bármilyen mirelit terméket, a lényeg, hogy csavarjuk valamilyen textíliába. Érdemes egész nap, lefekvésig hűteni a területet, ha olykor túlságosan hidegnek éreznénk az arcunkat, tarthatunk 5-10 perc szünetet.

A csontállományba helyezett műgyökér utáni lábadozási időszakban fontos betartanunk orvosunk utasításait.

Pihenés

Mivel egy szájsebészeti műtétről van szó, fontos, hogy a műtét utáni néhány napban tartsunk egy kis pihenőt, így gyorsabban regenerálódik a szervezetünk.

Étkezés

Amíg teljesen ki nem ürült a szervezetünkből az érzéstelenítő injekció, addig ne fogyasszunk semmilyen szilárd táplálékot! Az érzéstelenítő ugyanis túl jó munkát végez, és azt sem érezzük ilyenkor, hogy a nyelvünkre, vagy a szánk belső felére harapunk, ezért a balesetek elkerülése érdekében ne étkezzünk a teljes kiürülésig!
Később a varratszedésig érdemes pépes, könnyű textúrájú ételeket fogyasztani, melyeket nem kell különösebben rágnunk, így nem kerülnek olyan könnyen a sebbe.

Tisztítás

Már a műtét napján elkezdhetjük a terület tisztán tartását. Léteznek speciálisan implantáció, szájsebészeti beavatkozás utáni ápoláshoz kifejlesztett fogkefék, melyek olyan puha sörtéjűek, hogy azok semmilyen mértékben nem károsítják, irritálják a területet. Óvatos mozdulatokkal, alig odanyomva próbáljuk megtisztítani a területet.
Klórhexidines szájápolási termékek használata kifejezetten ajánlott (erről érdeklődjünk a patikában vagy fogorvosunknál), ám nagyon lényeges, hogy ne öblögessük, zubogtassuk a szánkban se a szájvizet, se pedig a sima vizet, mondjuk fogmosáskor.

Hialuronsav

Nem ártunk vele, ha gyógyszertárban kapható, kifejezetten erre a célra kifejlesztett hialuronsav tartalmú termékkel kezeljük az érintett területet, ilyenkor ugyanis megnő az ínyszövet természetes hialuronsav igénye, s a szer alkalmazásával megelőzhetjük az ödéma, gyulladás kialakulását.

 

VARRATSZEDÉSIG TARTÓ IDŐSZAK

A jegelést kivéve, mely igazán csak a műtét napján hatásos, a fenti pontok mindegyike alkalmazandó legalább a varratszedés időpontjáig, ami kb. egy héttel a műtét után várható. További tanácsok:

Dohányzás

Legalább 7-10 napig kerüljük a dohányzást! Lassítja a sebgyógyulást, de később a már becsontosodott implantátum bennmaradási esélyeit is rontja.

Fogsor viselete

Erről minden esetben egyeztessünk a fogorvosunkkal, de általános javaslat, hogy kivehető fogpótlást ne viseljünk a varratszedés napjáig.

 

LEHETSÉGES MELLÉKHATÁSOK

Duzzanatra, feszítő érzésre számíthatunk.

Arcduzzanat

Az arc duzzanata teljesen normális, akár 3-4 napig is eltarthat. Megelőzéséhez fontos a már fent említett jegelés az első 24 órában, így nagyban csökkenthetjük a duzzanat kialakulásának lehetőségét. Ha láz vagy fájdalom nem jelentkezik a duzzanattal, akkor nyugodtak lehetünk, ha viszont ilyen tüneteink lennének, érdemes egy kontrollra visszatérni az implantálást végző szakemberhez.

Arc lilulása, kékülése

Egyénenként eltérő, van, akinél jelentkezik, van, akinél nem. Ugyanaz a teendőnk, mint az előző pontnál: ha nem jelentkezik láz vagy fájdalom, akkor teljesen normális kísérő tünetről van szó, ha igen, akkor irány az orvos.

Szájzár

Mivel hosszabb időn át tartjuk nyitva a szánkat, illetve az injekciót is kaphatjuk hátra, az alsó – és felső állkapcsunk találkozási pontja körüli területbe, ezért előfordulhat, hogy nem leszünk képesek túl nagyra nyitni a szánkat a műtétet követő pár napban. Ezt a jelenséget hívjuk szájzárnak. Ha láz, fájdalom nem jelentkezik, magától el fog múlni, nem kell aggódnunk miatta.

Zsibbadás

Az érzéstelenítő injekció miatt átmeneti ajakzsibbadást is tapasztalhatunk. Ha a varratszedés napján is fennáll, érdemes jeleznünk az orvosunk felé. Tartós zsibbadás csak nagyon ritka esetben alakul ki.

Item added to cart.
0 items - Ft