A fluorózis tünetei és kezelése

A fluorózis bár jellemzően gyermekeket érint, előfordulhat felnőttkorban is. A fluorid egy igen ellentmondásos kémiai anyag, hiszen kis mennyiségben támogatja az egészséges fogak és csontok fejlődését, ám túladagolása pont az ellenkező hatást váltja ki. A fluorózis egy kis odafigyeléssel hatékonyan megelőzhető.

A fluorózis főként gyereket érint. /Kép: mashable.com/

A fluorózis egy olyan fogakat érintő esztétikai rendellenesség, amit a fluorid megnövelt, tartós adagolása okoz. Jellemzően a fogváltást megelőző időszakban, a maradandó fogak formálódásának idején, 8 éves korig jelentkezik.

A FLUORÓZIS TÜNETEI:

– fehér, sárga, barna foltok a fogzománcon,
– a fogfelszín egyenetlenségei,
– apró mélyedések a fogzománcon.

(X) hirdetés

A fluorózis nem csak esztétikai problémát jelent, hiszen ezeken a sérült, elszíneződött területeken sokkal hamarabb kialakulhat a fogszuvasodás.

A FLUORÓZIS KIALAKULÁSÁNAK OKA

A fluorózis nem összekeverendő a fluoridmérgezéssel, utóbbi ugyanis nagy mennyiségű fluorid rövid időn belül való bevitelét jelenti, tünetei a hányás, hasmenés és gyomorfájdalom. Fontos, hogy a gyermekektől elzárva tároljuk a fogkrémeket, fluortablettákat, megelőzve a balesetszerű túladagolást.

Általában akkor alakul ki fluorózis, ha egyszerre több forrásból adagoljuk a fluoridot, így túltelítjük a szervezetet. A leggyakoribb fluoridforrások:

(X) hirdetés

– Fogkrémek: többféle fluoridfajta létezik, a fogkrémes tubuson minden esetben feltüntetik a fluorid mennyiségét. A gyermekfogkrémekben mindig kevesebb fluorid található, pont a fluorózis elkerülése érdekében, azonban a gyermekek hajlamosabbak lenyelni a fogkrémet, ezáltal több fluoridot juttatva szervezetükbe.

– Szájvizek: csökkentett fluoridtartalommal rendelkeznek, a gyártó által javasolt használat mellett nem okoznak gondot fluoridos fogkrém használata mellett sem.

– Ivóvíz: Magyarországon külön nem kezelik fluoriddal a vizet, csupán a természetesen megtalálható mennyiség található meg benne.

– Ásványvíz: minimális mennyiségben egyes ásványvizek is tartalmazhatnak fluoridot, a mennyiséget általában feltüntetik a palackon.

– Fluortabletta: a fluortablettában található nátrium-fluorid megerősíti a fogzománcot, ezáltal meggátolja a fogszuvasodás kialakulását, azonban adagolás előtt mindig kérjük ki orvosunk véleményét, egyeztetve vele, hogy milyen más forrásokból viszünk be fluoridot.

A fluorózis legjellemzőbb tünete a fogzománc sárgás, fehéres elszíneződése. /Kép: doctorspiller.com/
A fluorózis legjellemzőbb tünete a fogzománc sárgás, fehéres elszíneződése. /Kép: doctorspiller.com/

A FLUORÓZIS KEZELÉSE

Ha saját vagy gyermekünk fogazatán észleljük a fluorózis tüneteit, akkor mindenképp forduljunk fogszakorvoshoz a pontos diagnózis és kezelési terv felállítása érdekében.

Enyhébb esetben nincs szükség a fogak kezelésére, főleg, ha hátsó rágófogakat érint, azonban ha jól látható helyen van és zavarnak minket a tünetek, akkor az alábbi terápiás formák ajánlhatók:

– Fogfehérítés: a sárgás, barnás elszíneződések korrigálhatók fogfehérítéssel, ám a fehérítést érdemes szakorvossal elvégeztetni – az amúgy is károsodott fogzománcot nem megfelelő fehérítéssel csak tovább roncsolhatjuk.

– Fogtömés: egy vékony réteg fehér színű, esztétikus kompozit réteggel eltakarhatók a foltok.

– Héjak: fogtechnikus által készített, vékony porcelánhéjjal esztétikusan eltakarhatók a nem kívánatos területek.

– Korona: végső esetben, inkább már felnőtt korban koronákkal is helyreállítható a fogak esztétikája.

Item added to cart.
0 items - Ft