EMMI: a kormány a fogorvosok mellett áll

A kormány a fogorvosok mellett áll, az egészségügyi alapellátás átfogó megerősítése keretében az állami ellátásban dolgozó fogorvosok számára többlettámogatást, praxisvásárlási, illetve letelepedési támogatást biztosít – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága által az MTI-hez hétfőn reggel eljuttatott közleményben.

fogorvosi-alapellatas-magyarorszag

A fogorvosi alapellátás további erősítéséről zajlanak a tárgyalások a Magyar Orvosi Kamarával – írják, hangsúlyozva: a kormány kiemelt célja az alapellátás megerősítése, hiszen csak erős alapellátásra épülhet a jól működő egészségügyi rendszer.

Éppen ezért az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokkal párhuzamosan az alapellátás keretében is több alkalommal finanszírozási díjtételemelés valósult meg. A kormány 2009-hez képest 2018-ban már 70 százalékkal több pénzt biztosít az alapellátás támogatására, háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, iskolaorvosokra, védőnőkre és a területi ellátást végző fogorvosokra – írták.

(X) hirdetés

Hozzátették: a 2015-ös 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány 2016-ban 10+2+2 milliárd forint pluszforrást biztosított az egészségügyi alapellátás megerősítésére. Ennek keretében 2 milliárd forintot az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozására fordított a kormány, mely 50-55 ezer forint havi bevételnövekedést jelentett a fogorvosok számára.

Idén január elseje óta a jogszabály lehetőséget ad a nem egyetemi utánpótlást szolgáló szakfogorvosi keretszámok meghatározására; a kormány 2017-ben is meghirdette a háziorvosi praxisvásárlási, illetve letelepedési pályázatokat. Az idei évben új feltételek mellett igényelhetők a pályázatok: újdonság, hogy 2017-ben duplájára emelkedik a letelepedésre elnyerhető összeg, illetve az, hogy az idei évtől a fogorvosok is pályázhatnak a praxispályázatokra – áll a közleményben.

A szerint a 2017-es praxispályázatokra a kormány 1 milliárd 250 millió forint keretösszeget biztosít. A pályázatok folyamatosan beadhatók, legkésőbb október 15-ig. A részletes pályázati kiírások a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján elérhetők.

(X) hirdetés

Mindemellett megkezdődtek az egyeztetések a Magyar Orvosi Kamarával. A legutóbbi tárgyalás során megállapodás született arról, hogy az államtitkárság és a kamara is megvizsgálja, hogy milyen közös teendők lehetnek a jövőben a fogorvosi alapellátás területét érintően, ezekről pedig a közeljövőben tovább folynak az egyeztetések – zárul a közlemény.

Hétfői számában írt arról a Népszava, hogy a csaknem 2800 közfinanszírozott praxisból 700-ban vállalták a fogorvosok, hogy három napon át csak a sürgős beavatkozásokat végzik el a tb-támogatott rendeléseken.

A cikk szerint az orvosok ezzel a demonstrációval tiltakoznak az ellen, hogy évek óta sokkal kevesebb pénzt kapnak a betegellátásra, mint amennyiből praxisaik még működtethetők. Az ő ellátmányuk töredéke annak, mint amennyit az alapellátás másik nagy csoportjára, a háziorvosokra fordít az állam – írja a lap.

Item added to cart.
0 items - Ft