Elstartolt a XII. Dental World Fogászati Szakkiállítás – Irány a Syma!

Immáron tizenkettedik éve varázsol el a fogászat világa minden kedves érdeklődőt, aki 2012. október 11 és 13. között ellátogat a budapesti Syma Rendezvény- és Kongresszusi Központba. A szakmai továbbképzésekre jelentkezők mellett ott a helye azoknak is, akik szeretnék testközelből megismerni a legújabb fogászati anyagokat, eljárásokat vagy szájápolási termékeket!

Mindenki együtt: kiállítók, orvosok, páciensek. Kép: Dental Press Hungary

Tévesen sokan gondolhatják úgy, hogy a Dental World csak a szakmának szól, pedig nem. Természetesen óriási szerepet kap a továbbképzés és szakmai fejlődés is ezen a háromnapos rendezvényen, hiszen egyedülálló módon képes megmozgatni a fogászat apraját-nagyját. Fogtechnikusok, fogorvosok, asszisztensek, tanulók – évről évre egyre többen látogatnak el a kongresszusra, hogy előadásokon aktualizálják szaktudásukat és első kézből értesüljenek a legfrissebb újításokról, fogászati megoldásokról.

A gyermekekről sem feledkeznek el. Kép: Dental Press Hungary

Emellett azonban a kiállítók és a szervezők szeretnék, ha minél több szakmán kívüli keresné fel a rendezvényt, hiszen a laikusok is számos érdekességgel, fogászati termékkel, eljárással ismerkedhetnek meg, a tájékozott és tudatos páciensnél pedig nincs nagyobb áldás egy rendelőben. Sokkal könnyebb dolga van ugyanis az orvosoknak is, ha a beteg határozott elképzelésekkel, kellő háttér információval látogat el a rendelőbe, hiszen így valósulhat meg teljes mértékig a beteg igénye, elvárása.

(X) hirdetés

Ha tehát van egy kis szabadidőnk csütörtöktől szombatig, szánjunk néhány órát a mosolyunkra és ugorjunk ki a Syma csarnokba, hogy mi is részesei legyünk a fogászatnak, arról nem is beszélve, hogy a szervezők és a kiállítók tájékoztatókkal, fotókiállítással, termékmintákkal, nyereményjátékokkal várják a nagyérdeműt.

Művészi megközelítés. Kép: Dental Press Hungary

Helyszín:
Syma Rendezvény- és Kongresszusi Központ
1146, Budapest, Dózsa György út 1.

Nyitvatartási idő:
2012. október 11. csütörtök, 9:00-18:00
2012. október 12. péntek, 9:00-18:00
2012. október 13. szombat, 9:00-17:00

(X) hirdetés

Belépő: ingyenes.

További információk: http://www.dentalworld.hu/

Item added to cart.
0 items - Ft