Államtitkárság: Az orvosi kamarának is volt beleszólása a béremelésbe

Az egészségügyi dolgozók idei béremeléséről az egészségügyi államtitkárság folyamatos és konstruktív egyeztetéseket tartott az orvosok és szakdolgozók szakmai, érdek-képviseleti szervezeteivel, köztük a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) is – közölte az államtitkárság szerdán az MTI megkeresésére.

Éger István, a MOK elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az egészségügyi ágazatban megvalósult béremelés során törvénysértő módon több közalkalmazott orvos sem kapott többletjuttatást. Kiemelte, hogy akik közfinanszírozott ellátást végeznek, azoknak egyenlően meg kell kapniuk a bérfejlesztést most és a jövőben is.

Az egészségügyi államtitkárság erre úgy reagált: a rendelkezésre álló források elosztásáról szóló egyeztetéseken a MOK képviselői is részt vettek.

(X) hirdetés

Kifejtették: az a tárgyalópartnerek előtt is ismert volt, hogy béremelést az állami, önkormányzati, egyházi, illetve dolgozói tulajdonban álló, járó- és/vagy fekvőbeteg-ellátást nyújtó, a kormányrendeletben felsorolt intézményekben dolgozó azon orvosok, szakdolgozók és egyéb diplomások kapnak, akik egészségügyi tevékenységet végeznek, és közvetlenül részt vesznek vagy munkájuk nélkülözhetetlen a betegellátásban. Az erről szóló kormányrendelet tételesen felsorolja azokat a munkaköröket, amelyek betöltése feljogosít a béremelésre.

A béremelés nagysága eltérő attól függően, hogy milyen munkakört tölt be a béremelésre jogosult munkavállaló. Orvosok, szakorvosok, fogorvosok esetén a bruttó 350 ezer forintos havi jövedelem alatt keresők havonta csaknem 65 ezer forintos emelést kaptak; az e fölött keresők béremelése 10 ezer forintonként 5 ezer forinttal csökken. A szakdolgozók esetén új bértáblát vezettek be. Ennek nyomán fizetési osztálytól függően ezer és 25 ezer forint között van a bruttó béremelés összege, míg az egyéb diplomások több mint 31 ezer forintos bruttó béremelésben részesülnek havonta.

Az államtitkárság közleményében felidézte: az Országgyűlés 2011 júliusában támogatta a népegészségügyi termékadó szeptember elsejei bevezetéséről szóló előterjesztésüket. A termékadó bevezetésének egyik célja az volt, hogy a magyar lakosságot az egészségesebb táplálkozás felé terelje, míg a másik, hogy “az ebből származó bevétel a lakosság egészségi állapotának javítását szolgálja, amelyhez hozzátartozik a gyógyítók bérének rendezése is” – fogalmaztak, hozzátéve: “ennek eredménye az idei béremelés“.

(X) hirdetés

Most csaknem 90 ezer egészségügyi dolgozó részesült a januárig visszamenőleges hatályú béremelésből. Ennek a július bérekkel átutalt összeg csaknem 17 milliárd forint – tették hozzá.

Az egészségügyi államtitkárságnak az a szándéka, hogy a gazdaság teljesítőképességének figyelembe vételével kibővítik a béremelésben részesülők körét – áll az államtitkárság közleményében.

Forrás: MTI

Item added to cart.
0 items - Ft