hirdetés (X)

Cumisüveg miatti fogszuvasodás – kialakulás, megelőzés

2015-01-29T10:36:08+00:00 2015. január 19.|Gyermekfogászat|

A legtöbben óvjuk-féltjük gyermekünket és próbáljuk minden létező betegségtől megóvni. A szájüreg védelme azonban nem kap elég hangsúlyt a betegségmegelőzésben, holott már az első tejfogak megjelenésétől komoly jelentősége van a fogszuvasodás megelőzésének, ennek hiányában ugyanis sok szülő egy igen makacs, és a gyermek számára több okból is megterhelő betegséggel találja szembe magát: a cumisüveg miatt kialakuló, gyorsan terjedő fogszuvasodással.

cumisuveg miatti fogszuvasodas

 

A gyorsan terjedő, cumisüveg miatt kialakuló fogszuvasodás világszerte kisbabák millióit érinti, holott minimális odafigyeléssel a betegség hatékonyan megelőzhető. A cumisüveg miatti fogszuvasodás jellemzően az első fogakat érinti, majd gyorsan átterjed a szomszédos fogakra is. Nem ritka, hogy a betegség kezeléséhez fúrásra, fogtömésre vagy foghúzásra van szükség, ráadásul a gyermeket lelkileg is megviseli.

 

Baktériumok és savak

A gyorsan terjedő, cumisüveg miatti fogszuvasodás hátterében a kiegyensúlyozatlan baktériumszint és a helytelen táplálkozás állnak. Ahhoz, hogy felnőtt vagy gyermek esetében kialakulhasson a fogszuvasodás, két dologra van szükség: egyrészt a Streptococcus mutans nevű baktériumfajra, ami mindannyiunk szájüregében megtalálható, másrészt pedig a túlságosan cukros, savas táplálkozásra, ami támogatja az említett baktériumfaj munkáját.

hirdetés (X)

Amikor savas, cukros, szénhidrátokban gazdag táplálékot fogyasztunk, hamar egy vékony filmréteg, ún. plakk alakul ki a fogainkon. Ebben a lerakódásokban és baktériumokban gazdag réteg kiváló táptalajt szolgáltat a fogszuvasodást okozó S. mutans baktériumnak, ami pont az elfogyasztott cukrokkal táplálkozik. Bár alapvetően segíti azok lebontását, emésztési folyamata során savakat termel, melyek megbontják a fogzománcot és elindul a fogszuvasodás folyamata.

 

A cumisüveg szerepe a fogszuvasodásban

A gyorsan terjedő gyermekkori fogszuvasodást nem véletlen nevezték el a cumisüvegről, hiszen nagyon sok esetben a helytelen táplálkozási és cumisüveg használati szokások idézik elő a betegség megjelenését.

Ha a gyermek túlságosan sokszor kap cumisüveget vagy azt túl sokáig tartja a szájában, játszik, esetleg nyugtatja magát vele, este azzal alszik el, akkor nagyobb eséllyel indulhat meg a fogszuvasodás, hiszen a baktériumok folyamatos táplálékellátmányt kapnak.

Az sem mindegy, hogy a cumisüveget mivel töltjük meg: kerüljük a cukros teákat, savas gyümölcsleveket, szénsavas üdítőket, szörpöket, ezek ugyanis magas cukortartalmuk miatt megsokszorozzák a fogszuvasodás kialakulásának veszélyét.

Kizárólag tápszert, anyatejet vagy vizet adjunk gyermekünknek cumisüvegből, de próbáljuk meg minél előbb megtanítani a pohárból való ivásra, így jelentősen csökkenthetjük a cumisüveg miatti fogszuvasodás kialakulásának esélyét.

A cumisüveg miatti fogszuvasodás általában az első metszőfogak területén indul meg. /Kép: Seasons-of-smiles.com/

A cumisüveg miatti fogszuvasodás általában az első metszőfogak területén indul meg. /Kép: Seasons-of-smiles.com/

A cumisüveg miatti fogszuvasodás hamar átterjed a szomszédos fogakra is. /Kép: Seasons-of-smiles.com/

A cumisüveg miatti fogszuvasodás hamar átterjed a szomszédos fogakra is. /Kép: Seasons-of-smiles.com/

A szülők szájüregi egészsége

Mivel a csecsemők szájüregének baktériumflórája még nem elég fejlett, nagyon óvatosnak kell lennünk a nyállal történő érintkezéssel. Jóllehet, a szülői nyál bizonyos szempontból segíti a gyermek immunrendszerének erősödését, ha a szülők kezeletlen fogszuvasodástól vagy ínygyulladástól szenvednek, akkor ezek a baktériumok elszaporodnak a szájüregben. A cumi, cumisüveg megnyalásával, nyálon keresztül ezek a baktériumok könnyedén átadhatók a gyermekeknek, ezért legyünk körültekintőek saját szájüregi egészségünkkel is.

 

A gyorsan terjedő, cumisüveg miatti fogszuvasodás megelőzése

Szerencsére némi odafigyeléssel megóvhatjuk gyermekünk fogazatát a fogszuvasodástól, amivel nem csak szép és egészséges mosolyt biztosítunk számára, de megkíméljük a későbbi lelki és fogászati problémáktól. Ne feledjük, a tejfogak helyfenntartó szereppel rendelkeznek a maradandó fogak számára, ezért a felnőtt fogazat kialakulása miatt is kulcsfontosságú a tejfogak épségének megőrzése!

– Átgondolt cumisüveg használat
Kizárólag tejet, anyatejet vagy vizet adjunk gyermekünknek a cumisüvegből, cukros, szénsavas üdítőt, cukros vagy mézes teát, gyümölcsleveket és szörpöket soha ne cumisüvegből adjunk a gyermeknek! Éjszakára ne hagyjuk a kiságyban a cumisüveget! 1 éves korára próbáljuk meg gyermekünket átszokatni a pohárból való ivásra!

– Egészséges táplálkozás
Mellőzzük a túl cukros italokat, ételeket gyermekünk menüjéből, de ugyanez vonatkozik a szénhidrátokban gazdag chipszekre és ropogtatnivalókra is! Adjunk gyermekünknek minél több nyers zöldséget és gyümölcsöt!

– Megfelelő szájhigiénia
Gyermekünk fogazatának megóvása már az első tejfog megjelenésétől megindul. Kezdetben naponta kétszer megnedvesített steril gézlappal töröljük át gyermekünk fogazatát és ínyét (nem csak ott, ahol a fogai már előbújtak), később áttérhetünk a babafogkefékre. Minimális, borsónyi mennyiségű babafogkrémet is használhatunk a szájápoláskor, de ne szoktassuk rá annak elfogyasztására a gyermekünket!

– Fogorvosi ellenőrzés
Nem csak nekünk szükséges a rendszeres fogászati ellenőrzés, gyermekünk első fogacskájának előbújását követően elérkezett az idő, hogy felkeressük a fogorvost. Erre nem csak a tejfogak megóvása, hanem a későbbi félelmek megelőzése miatt is szükség van.

– Szülői nyál átadása
Nem csak az anyának, az apának is egészséges fogazattal kell rendelkeznie és mindkét szülőnek oda kell figyelnie, hogy ne nyalja meg állandóan a gyermek cumiját vagy evőeszközeit.

– Cumi, cumisüveg tisztán tartása
Fontos, hogy a gyermek cumiját, cumisüvegét rendszeresen fertőtlenítsük, ezeken ugyanis könnyen megtapadnak és elszaporodnak a baktériumok.

További kérdéseid vannak?
A Fresh24Dental szakértői 24 órán belül válaszolnak kérdéseidre!

Kérdezd szakértőinket! 

A Fresh24Dental fogorvosai 24 órán belül válaszolnak! 

Kérdezd szakértőinket! 

A Fresh24Dental fogorvosai 24 órán belül válaszolnak! 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom