2 éves korban előbújó őrlőfogak – Tippek fogzás idejére

A második őrlőfogakként is számon tartott, alsó és felső állcsontban egyaránt két éves kor körül előbújó hátsó rágófogak bizony nagyságuknál fogva okozhatnak panaszt a gyermekeknek. Az őrlőfogak előbújásához szükséges idő gyermekenként eltérő lehet, néhány praktikával azonban könnyebben átvészelhetjük ezt a nehéz időszakot. 

Az ételek megrágásához nélkülözhetetlen őrlőfogak a tejfogazat utolsó tagjaiként bukkannak elő, általában 23 és 33 hónapos kor között. A második rágófogak közül általában az alsók törnek elő elsőként (kb. 23-31 hó között), majd ezt követően bújnak elő a felsők (kb. 25-33 hó között). 

Bár a gyermekek egy részénél nem vehető észre különösebb panasz a nagyobb méretű fogak előtörésekor sem, sokan sajnos megszenvedik ezt az időszakot. A fogzás fájdalmas tüneteket, ezáltal a gyermek hangulatában bekövetkező változásokat is előidézhet. 

(X) hirdetés

Sok gyermek kétévesen már sok mindent el tud mondani a szüleinek, a fogfájás mégsem egy könnyen beazonosítható jelenség a gyermek számára, éppen ezért ne várjuk, hogy beszámoljon róla, inkább figyeljük az intő tüneteket: 

– gyakori rágcsálás (játékok, ruházat, ujjacskák),
– fokozott nyáladzás,
– szokatlanul nyűgös, rosszkedvű hangulat,
– szokásosnál néhány tizeddel alacsonyabb testhőmérséklet.

Az Amerikai Fogászati Egyesület (ADA) hivatalos állásfoglalása szerint a közhiedelemmel ellentétben a fogászati eredetű fájdalom nem okoz hőemelkedést vagy emésztési zavarokat (pl. hasmenést). Ha ilyen tünetekre lennénk figyelmesek, forduljunk gyermekorvoshoz, mert megfázás vagy emésztőrendszeri probléma is állhat a háttérben. 

(X) hirdetés

A gyermek fogzáshoz köthető panaszai jellemzően estére rosszabbodnak, amikor a kicsi már elfáradt és nem tereli el semmi a figyelmét a fájdalomról. Ha a gyermek ínye fáj, általában nem hajlandó kinyitni a száját és megmutatni azt a felnőtteknek, ekkor érdemes játékosan elérni, hogy bele tudjunk nézni a szájába. A fogzás ideje alatt az íny duzzadt, kifehéredett.  

A tejfogak előtörése, elvesztésük ideje.

Hogyan enyhítsük a tüneteket? 

Az elhúzódó, fájdalmas fogzás minden szülő rémálma, hiszen tehetetlennek érzi magát és kénytelen várakozni amíg a fog magától előbújik. Néhány otthoni praktikával mégis enyhíthetünk a gyermek panaszain:

– tiszta ujjal vagy speciális gumisörtés fogkefével masszírozzuk át a fogínyt,
– adjunk hűthető rágókát vagy kanalat a gyermeknek – a hideg hőhatás enyhítheti a fájdalmat,
– próbáljuk meg rávenni a gyermeket, hogy harapjon rá egy hideg, nedves gézlapra vagy textilpelenkára,
– használjunk fogzást segítő gélt, ecsetelőt (kizárólag a gyermek életkorának megfelelően választva),
– tájékozódjunk a gyógyszertárban, hogy milyen, gyermekünk életkorának megfelelő fájdalomcsillapító gyógyszerek állnak rendelkezésre. Soha ne adagoljuk túl a gyógyszert, bármennyire nyűgös is a gyermek – mindig tartsuk be orvosunk, gyógyszerészünk javaslatait! 2-3 napig tartó fájdalomcsillapító alkalmazása után forduljunk gyermekorvoshoz és konzultáljunk a további lehetőségekről!

Fontos a fogzás ideje alatt a megfelelő figyelemelterelés is – a színezés, éneklés, táncolás vagy a gyermek életkorának megfelelő egyéb játékok mind segíthetnek átvészelni ezeket a nehéz napokat. 

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerintézeti Hivatal (FDA) felhívja a szülők figyelmét, hogy mindig megbízható forrásból származó fájdalomcsillapító szereket használjanak és kifejezetten kerüljék a káros összetevőket, benzokaint, helyi érzéstelenítő/zsibbasztó hatású szereket, melyek veszélyeztetik a biztonságos nyelést, ha elérzéstelenítik a gyermek nyelvét vagy torkát. 

Mikor forduljunk orvoshoz? 

Amennyiben a házi praktikák nem segítenek és a tünetek tartósan is fennállnak, mindenképp konzultáljunk gyermekorvosunkkal. Ha a gyermeknél magas láz, hasmenés, hányás jelentkezik, azonnal forduljunk orvoshoz a tünetekkel! 

A fogzás bár kellemetlen időszak mind a gyermek, mind a szülők számára, tudatosítsuk magunkban, hogy ez az állapot átmeneti, a tejfogak pedig nagyon fontos, helyfenntartó szereppel bírnak és nélkülözhetetlenek az egészséges maradófogazat kialakulásához. 

Item added to cart.
0 items - Ft