A Leeds Egyetem kutatói a fogszuvasodás kezelésének egy olyan fájdalommentes módjára bukkantak, ami nem csak megküzd a caries kialakulásáért felelős savakkal, de újra is építi a fogakat. Az úttörő találmánytól azt remélik, újradefiniálja a fogtömés fogalmát, nem csak a fogorvosok, de a betegek számára is.
A fog szuvasodásának első, korai szakasza az, amikor a fogaink felszínére tapadó plakkban lévő baktérium savat kezd termelni. Ez a sav kivonja a fogakból az ásványi anyagokat, mikroszkopikus lyukakat hagyva maga után. Idővel ezek a parányi mikropórusok méretben és számban is gyarapodni kezdenek, ilyenkor van szükség a caries megállítására. Ezt eddig csak az érintett terület eltávolításával, azaz fogfúrással lehetett kivitelezni, ami ha vissza nem is fordította, de megállította a folyamatot.
A gyakorlatban viszont nagyon sokan pont azért félnek ellátogatni a fogorvoshoz, mert irtóznak a fúró hangjától, mely nélkül azonban kivitelezhetetlen a fogszuvasodás megállítása. Legalábbis eddig így volt. Most azonban a Leeds Egyetem kutatói reményt adnak a betegeknek, hiszen a fogszuvasodás korai jeleinek kezelésére egy forradalmian új megoldást találtak: egy olyan, peptidalapú folyadékot állítottak össze, ami a fogak felszínére kenve elősegíti azok természetes regeneráló-képességét.
„Túl szépnek hangozhat ahhoz, hogy igaz legyen, de a savaktól sérült fogaknál valóban előidézhető az öngyógyítás. Ez egy teljesen természetes, sebészi beavatkozást nem igénylő, helyreállító kezelés, na meg nem utolsó sorban fájdalommentes is” – mondja Jennifer Kirkham, a Leeds Egyetem Fogorvosi Karának professzor asszonya, aki az új technika kifejlesztésének munkálatait vezette.
A „varázsfolyadékot” ugyanitt, csak az egyetem kémia tanszékén, Dr. Amalia Aggeli vezetésével állították össze. A folyamat lényege, hogy a P 11-4 néven is ismert peptidtípus bizonyos körülmények fennállásakor képes szálakká összerendeződni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amikor a folyadék a fog felszínével érintkezik, az szépen beszivárog a savak által létrehozott mikropórusokba, ahol zselés állagúvá alakul. Ez a gél aztán olyan szerkezetet hoz létre, ami vonzza a kalciumot, helyreállítva a fog belső ásványi anyag készletét, ezzel természetes és fájdalommentes gyógyulást idézve elő.
Ki kell hangsúlyoznunk, hogy az eljárás korai fogszuvasodás kezelésére alkalmas, de nagy hatékonysággal használható fogszabályzó levétele után is, amikor gyakran fehér foltok jelennek meg a fogzománcon, ezzel jelezve az adott terület ásványi anyag veszteségét.
A 2011-es bejelentést követően ma már a licenszt megvásárló német forgalmazótól (Credentis AG) a szakemberek világszerte hozzájuthatnak a készítményhez. A pácienseknek pedig az a dolguk, hogy rendszeresen ellátogassanak fogorvosukhoz, hogy egy-egy romlásnak induló fogat még időben meg lehessen kímélni a fúrástól és töméstől.