hirdetés (X)

Éld túl a fogorvost! – 5 igazán motiváló módszer

2016-05-17T21:50:31+00:00 2016. május 23.|Fogászati félelem|

A fogorvosnál tett látogatás a legtöbbünk életében okoz némi nyugtalanságot. Vagy azért mert nem tudjuk, hogy mi vár ránk, milyen probléma áll tüneteink hátterében vagy azért, mert korábbi negatív tapasztalataink miatt előre megijedünk a következő látogatástól. Szerencsés esetben ezektől a félelmektől abban a percben megszabadulunk, ahogy túlestünk a kezelésen és a legtöbben megkérdőjelezzük, mennyire voltak félelmeink megalapozottak. Íme, egy kis segítség azoknak, akik most készülnek felkeresni a fogorvosukat!

felelem-lekuzdese-fogorvos

Valaki egyszer azt mondta, félelmünk csak akkor béníthat meg bennünket, ha a célunkhoz kapcsolódó motiváció kisebb, mint az ismeretlentől való félelmünk. Gondoljunk csak bele, mennyire igaz ez a mondat! Ha valamire igazán vágyunk, sokkal könnyebben szembe nézünk az eléréséhez szükséges akadályokkal, mintha az adott dologra egyáltalán nem lenne szükségünk.

Elég, ha a tetoválásokra, a test piercingekre, a plasztikai műtétekre vagy akár a repülésre, ejtőernyőzésre gondolunk. Vajon ezekben az esetekben nem vállalunk hasonló, sőt jóval nagyobb kockázatot, mint akkor, amikor ellátogatunk a fogorvosunkhoz? Dehogyis nem! A különbség csak annyi, hogy ezekre a dolgokra igazán vágyunk, míg egy fogtömés, nos, nincs ott a bakancslistánkon. Ha valamit igazán szeretnénk elérni, azért hajlandóak vagyunk kilépni a komfortzónánkból és megküzdeni az akadályokkal vagy épp a félelmeinkkel.

Nem véletlenül alakult ki az évszázadok során, hogy fogászati panaszainkkal csak akkor fordulunk fogorvoshoz, amikor már igazán nagy a baj. Ha fájdalmaink vannak, esztétikai problémát okoznak panaszaink, akkor már hajlandóak vagyunk lépni, ekkor a kívánt cél – pl. fájdalom megszüntetése, szépségünk, vonzerőnk javítása – már jobban motivál minket, mint amennyire megbénít a fogorvosi kezeléstől, fájdalomtól, kellemetlenségektől való félelem.

hirdetés (X)

Ha előrelátók lennénk, a legtöbben rendszeresen felkeresnénk fogorvosunkat, így minimalizálhatnánk a panaszok előfordulását és megkímélhetnénk magunkat egy sor fájdalmas és költséges beavatkozástól. Ugyanez persze igaz a legtöbb egészségügyi területen végzett szűrésre és megelőző kezelésre, bár szerencsére az elmúlt évtizedek egészségtudatossága egyre motiváltabbá tesz minket, ha testünk épségének megőrzéséről van szó.

Na de motiváció így vagy úgy, ha már elhatároztuk magunkat, hogy bejelentkezünk a fogorvoshoz, még mindig érezhetünk némi nyugtalanságot a kezelés előtt. Összegyűjtöttük kedvenc módszereinket, amivel elég bátorságot és önbizalmat gyűjthetünk egy szimpla vagy akár egy bonyolultabb fogászati beavatkozáshoz!

1.) TÁJÉKOZÓDJUNK A KEZELÉSEKRŐL!

Nyugtalanságunk mögött legtöbbször az ismeretlentől való félelem áll. Ha jártunk már jó fogorvosnál, aki minden lépést elmagyarázott, aki próbálta narrálni, hogy mi történik éppen a fogainkkal, pontosan milyen kezelést végez, akkor tudjuk, hogy mennyire sokat számít ez a támogató hozzáállás. Ez persze nem csak a fogászatra, hanem más egészségügyi területre is igaz, hiszen az emberek szeretik tudni, mi történik éppen a testükkel, mire számíthatnak.

Ha először látogatunk el egy fogorvoshoz és még nem tudjuk, hogy támogatja-e majd félelmeink leküzdését a folyamatos kommunikációval, akkor nyugodtan végezzünk egy kis kutatómunkát a témában! Itt az internet, ami számos forrással szolgál szinte bármilyen kezelés kapcsán, így hát nyugodtan ássuk bele magunkat a témába, biztosan fogunk találni számunkra releváns információkat, melyek tájékozottabbá, magabiztosabbá tesznek minket a fogorvosi rendelőben.

2.) VÁLASSZUNK SZAKEMBERT!

Ha fogorvosról van szó, ez esetben nyert ügyünk van! Ma már a kisvárosok is egyre több magán és TB-s praxissal rendelkeznek, a lakhelyünkhöz közeli nagyvárosokról nem is beszélve. Mivel egy jó, empatikus fogorvos aranyat ér, sok esetben megéri autóba vagy buszra ülni és felkeresni a környezetünkben található legjobb szakembert!

Amikor keresgélünk, nyugodtan kérdezzük meg barátainkat, ismerőseinket, hátha sikerül jó ajánlásokat kapnunk. Ha nincs ilyen ismerősünk, keresgéljünk az interneten, persze minden ilyen személyes ajánlás magában rejti a kockázatot, hogy az, ami másnak megfelelt, a mi esetünkben nem lesz jó.

Fogorvosunk kiválasztásánál az alábbi szempontokat vegyük figyelembe:

szakképzettség: ha van rá lehetőségünk, válasszunk a kívánt beavatkozás elvégzésére szakosodott fogorvost! Ennek főként szájsebészeti beavatkozások, implantáció, fogszabályzó, gyökérkezelés kapcsán van jelentősége, ahol a több éves szakosodás garantálja, hogy kezelőorvosunk az adott terület valódi szakértője.

empátia: a legtöbben azokat a fogorvosokat tartják „jónak”, akik kedvesek, megértők és türelmesek pácienseikkel szemben. Ha nekünk is ezek a szempontok az igazán fontosak, akkor támaszkodjunk saját vagy ismerőseink tapasztalataira, vagy érdeklődjünk a fogászatnál telefonon, beszéljünk pár szót a fogorvossal, hogy lássuk, milyen az alaptermészete (nyugodt, türelmes vagy türelmetlen, lekezelő, stb.).

előzetes látogatás: nincsen az kőbe vésve, hogy ha elmegyünk egy fogorvoshoz, akkor mindenképp vele kell elvégeztetni a kívánt beavatkozásokat. Nyugodtan kérjünk először konzultációs időpontot és ha az elbeszélgetés, vizsgálat során nem tartjuk szimpatikusnak a kezelőorvost, akkor válasszunk másodikat vagy harmadikat! Ne felejtsük el – a választás lehetősége mindig a mi kezünkben van.

3.) CSÖKKENTSÜK STRESSZ SZINTÜNKET!

Ha túlzott feszültséget érzünk a kezeléssel kapcsolatban, nyugodtan készítsük fel szervezetünket a ránk váró izgalmakra. Vásároljunk recept nélkül kapható nyugtató hatású készítményeket, melyekben a gyógynövények mellett általában magnézium is található, ami támogatja az idegrendszer megfelelő működését. A homeopátiás nyugtató készítmények szintén segíthetnek testünk ellazításában.

Amennyiben a mindennapokban is hajlamosak vagyunk az izgatottságra, nyugtalanságra, gondoljuk át, nem terheljük-e túlságosan szervezetünket koffeines élelmiszerekkel, italokkal. A túlzott kakaó-, csokoládé-, tea-, és kávéfogyasztás fokozhatja szervezetünk stresszhelyzetekre adott válaszreakcióját, ilyenkor hajlamosabbak vagyunk erősebb izgalmat vagy félelmet érezni, ami elbátortalaníthat minket egy hétköznapi fogászati kezelés kapcsán is.

Ha nyugodtak vagyunk a fogorvosi székben, nem érezzük olyan kellemetlennek a kezelést sem, idegességünk, esetleges hányingerünk is csökken (ha gyakran öklendezünk, készüljünk fel annak leküzdésére is)!

4.) HALLGASSUNK ZENÉT!

Amennyiben feszélyez minket a fogászati szerszámok, fúrók hangja és látványa, a kezelés alatt hunyjuk be szemünket és fülhallgató segítségével hallgassuk kedvenc zeneszámainkat, ez lélekben kiszakíthat minket az adott helyzetből, ráadásul az idő is gyorsabban telik zenehallgatás közben. Keressünk olyan fogorvost, akinek nem jelent problémát, ha a kezelés közben zenét hallgatunk.

5.) SPORTOLJUNK!

Szervezetünk állóképességét és önbizalmunkat egyaránt erősítheti a rendszeres testmozgás. Felesleges energiánkat ilyenkor levezethetjük, így jóval nyugodtabban reagálunk a hétköznapokban előttünk álló problémákra, megmérettetésekre. Bizonyított, hogy sportolás közben nő boldogsághormonjaink szintje, így ha van rá lehetőségünk, a sportolást iktassuk be a fogászati kezelés elé, így szervezetünk a lehető legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb állapotban lesz.

 

Ha lélekben és testileg is felkészültünk a ránk váró kezelésre, legyünk bátrak és ragadjunk telefont, mert a halogatás hosszú távon nem csak a fogainknak árt, hanem önbecsülésünknek is. Nem azok a bátor emberek, akik nem éreznek félelmet, hanem azok, akik szembenéznek velük és hajlandóak tenni még akkor is, ha kisebb-nagyobb félelmet éreznek. Egy-egy ilyen megmérettetés hosszú távon növeli önbecsülésünket, hiszen a fogorvostól való távozás után joggal érezhetjük magunkat igazi győztesnek.
Rajta, bizonyítsuk be magunknak, mire vagyunk képesek!

Summary
Éld túl a fogorvost! - 5 igazán motiváló módszer
Article Name
Éld túl a fogorvost! - 5 igazán motiváló módszer
Description
A fogorvostól, fogászati kezeléstől való félelem nagyon gyakori, néhány egyszerű módszerrel azonban hatékonyan kezelhető és megszüntethető.
Author

További kérdéseid vannak?
A Fresh24Dental szakértői 24 órán belül válaszolnak kérdéseidre!

Kérdezd szakértőinket! 

A Fresh24Dental fogorvosai 24 órán belül válaszolnak! 

Kérdezd szakértőinket! 

A Fresh24Dental fogorvosai 24 órán belül válaszolnak! 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom