Bogyós gyümölcsökkel az egészséges szájüregért

Kiegyensúlyozott táplálkozással, megfelelő ásványianyag- és vitaminbevitellel rengeteget tehetünk szervezetünk egészségéért. Az elfogyasztott anyagok szervezetünk más területeihez hasonlóan a szájüregünkben is képesek megelőzni bizonyos betegségek kialakulását.

bogyos gyumolcsok fogaszat

Úgy tűnik, ha fogaink, ínyünk vagy nyelvünk egészségéről van szó, a bogyós gyümölcsöknél nem találunk jótékonyabb élelmiszereket. Az áfonya és az egres pozitív tulajdonságairól már beszámoltunk, a szeder rákmegelőző hatása széles körben ismert, most pedig az Ohio-i Egyetem által nemrég készített kutatási eredmények miatt kell szót ejtenünk az említett gyümölcsök rendszeres fogyasztásának fontosságáról.

Az amerikai szakértők tizennégy, 21 és 55 év közötti egészséges jelentkezőtől gyűjtöttek reggeli, fogmosás és reggeli előtti nyálmintát, később pedig antibakteriális öblögetés után is sor került egy-egy mintavételre.

(X) hirdetés

A nyálmintához fekete áfonyából, fekete berkenyéből, szederből, vörös szőlőből és eperből kiválasztott antocianin nevű pigmentek hat családját adták (melyek a gyümölcsök színéért is felelősek), s elsősorban arra voltak kíváncsiak, ezeket a pigmenteket milyen ütemben bontja le a nyálunk. Kiderült, hogy hat típusból kettőt elég hamar, négyet azonban csak hosszabb idő alatt képes lebontani a nyál, épp ezért ezek lehetnek alkalmasak arra, hogy a jövőben szájápolási termékek, rágógumik vagy édességek összetevőjeként találkozzunk velük.

Bár egyelőre az még nem tisztázott, hogy maga a pigment vagy a bomlástermék van jótékony hatással a szájüregünk egészségére, a kutatásban résztvevő orvosok szerint a gyümölcsök és zöldségek rendszeres fogyasztása képes csökkenteni bizonyos krónikus betegségek kialakulásának esélyét, ezért figyeljünk oda a változatos táplálkozásra.

Item added to cart.
0 items - Ft