Azonosították a fogágybetegség genetikai hátterét

A Kolumbia Egyetem Orvosi Központjának sikerült azonosítani 41 olyan mestergént, melyek a fogágybetegség kialakulásáért lehetnek felelősek. A kutatás első a maga nemében ami a fogágybetegség genetikai hátterének azonosítása érdekében a teljes génállományt vizsgálta. Mindez azért jelentős felfedezés, mert az érintett gének ismerete a későbbiekben lehetővé teszi a célzott, individualizált kezelést, már a betegség korai szakaszában.

fogagybetegseg-genetika

A fogágybetegséghez vezető, gének közötti interakciók pontos rekonstrukciójához és a betegség kialakulásában központi szerepet játszó individuális gének azonosításához a tanulmány szerzői összesen 313 ínyszövet mintát vizsgáltak meg. A mintákat 70, klinikailag egészséges ínyszövettel rendelkező alany és 243 fogágybetegségtől szenvedő páciens szolgáltatta.

Speciális algoritmusok alkalmazásával sikerült megvizsgálni a gének közötti interakciókat, így beazonosították azokat a géneket, melyek befolyásolva az egészséges szövetek viselkedését elősegítik a fogágybetegség kialakulását, az íny és a csontállomány visszahúzódását. A kutatók összesen 41 szabályozó mestergént azonosítottak, melyek 25-833 gén működését szabályozhatják.

(X) hirdetés

„Megközelítésünk leszűkíti azokat a potenciálisan érdekes szabályozó géneket, melyek a fogágybetegség kialakulásában vehetnek részt” – mondja Panos N. Papapanou professzor, a Columbia Egyetem Fogorvosi Karának munkatársa. „Mindez lehetővé teszi, hogy az egész transzkriptum helyett egy maroknyi génre fókuszáljunk, melyek a legfontosabb játékosok a folyamatban.”

A Papapanou és csapata által azonosított gének nagy része a fogágybetegség kialakulásakor az immun- és gyulladásos folyamatokban vesznek részt, amit laboratóriumi és klinikai vizsgálatokkal is sikerült alátámasztani.

A szabályozó mestergének lehetővé tehetik, hogy a jövőben olyan szerekkel kísérletezzenek, melyek megzavarják az érintett gének működésüket, így már korai szakaszában meggátolhatják a fogágybetegség kialakulását.

(X) hirdetés
Item added to cart.
0 items - Ft