A kiegészítő magánbiztosítás csökkentheti a hálapénz szerepét

A hálapénzért nem kap többletszolgáltatást az egészségügyben a beteg, az üzleti biztosítók viszont tudnak többletszolgáltatást nyújtani, ha belépnek erre a piacra – mondta Paál Zoltán, a Generali-Providencia vezérigazgató-helyettese csütörtökön a biztosító sajtóklubjában, Budapesten.

Az üzleti biztosítók pluszforrást hoznak az egészségügyi rendszerbe, amit januártól támogat az szja-törvény azzal, hogy a munkáltató által kötött kiegészítő egészségbiztosítás díja adó- és járulékmentes – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Az EU-ban, illetve az OECD-országokban – átlagosan – 26 százalék a teljes egészségügyi kiadásból a magánfinanszírozási hányad, Magyarországon, a hálapénzzel együtt meghaladja a 30 százalékot. Erről Orosz Éva egyetemi tanár, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője beszélt a sajtóklubban.

(X) hirdetés

Európában az egészségügy finanszírozását – országonként eltérően – 60 és 80 százalék között vállalja az állam. A kisebb részt kiegészítő biztosításból, illetve a beteg közvetlen hozzájárulásából teremtik elő. Például Franciaországban a lakosság 90 százalékának van kiegészítő egészségbiztosítása, a szegények ilyen biztosítását az állam fizeti – közölte Orosz Éva.

Van példa arra, hogy az állami betegbiztosító kiegészítő biztosítást is árul, és arra is, hogy az államilag kötelező betegbiztosítást magánbiztosítók működtetik.

A magyar üzleti biztosítók – zömében – csak úgynevezett összeg-biztosítást kínálnak egészségügyi biztosítás gyanánt. A beteg napi térítést, illetve a beavatkozáshoz rendelt pénzösszeget kap. Az ilyen biztosítás szolgáltatását többnyire a hálapénz kifizetésére költik – részletezte a magyar helyzetet Paál Zoltán. Mára annyira romlott a helyzet, hogy a hálapénzért sem kap a beteg pluszszolgáltatást, és itt nyílik tér az üzleti biztosítóknak.

(X) hirdetés

Pluszszolgáltatás lehet például a várólista lerövidítése úgy, hogy a biztosító fizeti a vizsgálat vagy beavatkozás költségét. A kórházakban ugyanis nem az eszköz és a személyzet hiányzik, hanem az állami egészségbiztosító finanszírozása. Ezt pótolják, friss forrással az üzleti biztosítók – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A biztosító 500 fős mintán végzett felméréséből kiderült, hogy egy középkorú ember évi 5-6 alkalommal megy el orvoshoz, és – a szűrővizsgálatok nélkül – évi 30 ezer forint hálapénzt ad. Ezt is be lehetne forgatni a kiegészítő biztosításba – vélte Paál Zoltán.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mennyibe kerülhetnek ezek a biztosítások, Paál Zoltán elmondta, évi 100 ezer és 300 ezer forint közti sávba esne a díj, amely attól is függ, milyen szolgáltatások kerülnek az adott biztosítási csomagba.

A csomagok tartalmához adott iránymutatást Orosz Éva azzal, hogy ismertette a KSH adatait, amelyek a 2009-es egészségügyi magánkiadásokat tartalmazták. A teljes összeg 460 milliárd forint volt, ebből 240-290 milliárd forintot tett ki a gyógyszerkiadás, 90 milliárdot a fogászat, 65 milliárdot a járóbeteg-, és 40 milliárdot a fekvőbeteg-ellátás.

Forrás: MTI

Item added to cart.
0 items - Ft