Önzetlenül – Tanzánia után önkéntes fogorvosok segítenek Ruandában is

Bár sokat emlegetjük, hogy mennyire le vagyunk maradva a fogászat területén a nyugati országokhoz képest, ám van, ahol nálunk is sokkal rosszabb a helyzet. Az afrikai országokban nem csak, hogy rettentő kevés fogorvos praktizál, de sajnos a falvakban élők alig jutnak el hozzájuk is. Pedig szükség lenne a munkájukra, hiszen az elszegényedett országban az emberek szájhigiéniája nem kielégítő, rengetegen küzdenek krónikus panaszoktól, az egészségügyi szakemberek képzettsége pedig felzárkóztatást igényel. Szerencsére van esély rá, hogy a dolgok szép lassan megváltozzanak.

Egy kis játék belefér. /Kép: Bridge2Aid/

Egy brit fogászati szervezet júniusban bejelentette, jövő évtől a ruandai klinikai dolgozók képzését is segíteni fogják. Az önkéntes fogorvosok instrukciókkal látják majd el afrikai munkatársaikat, melynek fő célja, hogy az ellátottak körén bővítve a vidéki, elszigetelt társadalmakban élők is igénybe vehessék a fogászati kezeléseket.

Ian Wilson, a Bridge2Aid szervezet társalapítója egy, a BBC-nek adott interjúban elmondta, a ruandai kormánnyal és egy királyságbeli szervezettel együttműködve fogják megvalósítani a 2013-ban induló mintaprojektet. Munkásságuk példaértékű, értek már el szép eredményeket korábban is, például Tanzánia egy-egy elszigetelt területén, ahol maradandó változásokat sikerült megvalósítaniuk.

(X) hirdetés

Bár a körülmények közel sem nyugati színvonalúak, az ellátás ugyanolyan szükséges. /Kép: Bridge2Aid/
Örömteli statisztika – a szervezet által Kahama tartományban felkészített 30 klinikai dolgozó 3 788 fogfájástól szenvedő beteget látott el egy év alatt. /Kép: Bridge2Aid/
Ellátásra váró betegek Tanzániában. /Kép: Bridge2Aid/

Ruandának is óriási szüksége van a segítségre, a Bridge2Aid szerint ugyanis a közép-afrikai országban 11 fogorvos jut 11 millió lakosra, ami átlag 800 000 – 1 000 000 beteget jelent egy-egy szakembernek, akik általában a városokban praktizálnak, ám a lakosság 80 százaléka falvakban vagy vidéken él.

Tanzániában 2002 óta több mint 160 helyi egészségügyi dolgozó képzését fedezte a jótékonysági szervezet, ma pedig már évente közel 50 foglalkoztatottat sikerül felzárkóztatniuk. A projekthez az alapítvány folyamatosan toborozza az önkéntes szakembereket, akik szívesen részt vállalnának a programban.

Item added to cart.
0 items - Ft