A terhesség alatti D-vitamin pótlás hozzájárul a baba fogazatának egészségéhez

Egy frissen közreadott dán tanulmány azt vizsgálta, vajon a harmadik trimeszterben adott magas dózisú D-vitamin gyakorol-e bármilyen hatást a megszületendő gyermek fogazatának későbbi egészségére. Az adatok elemzése szerint míg a D-vitamin hatására a fogzománc hypoplasia esélye csökken, addig a fogszuvasodásra való hajlam esetében nem találtak egyértelmű összefüggést. A Koppenhágai Prospektív Tanulmányok a Gyermekkori Asztmárólelnevezésű, 2010-ben … Tovább

A savas szájüreg tönkreteszi a fogakat

A túlságosan sok cukros, szénsavas üdítő és más, savas kémhatású ételek, italok fogyasztásának következtében szájüregünk pH értéke is megváltozik és savassá válik. Ez az állapot azonban kifejezetten káros a fogainknak – egy új tanulmány szerint a fog ilyen körülmények között könnyen felpuhulhat. „A savasságra nem csak akkor kell gondolnunk, ha a gyomorral foglalkozunk, hiszen az … Tovább

Fogászati fúró, mint a legkellemetlenebb hangok egyike – Miért?

Londonban kíváncsiak voltak rá, vajon milyen hangokat tartanak az ott élő emberek a legkellemesebbnek és a legkellemetlenebbnek. Annyira nem csodálkozunk rajta, hogy a fogászati fúró is felkerült a kevésbé szívmelengető zajok tízes listájára, ráadásul azon belül is az élmezőnyben végzett. Vajon miért tartjuk ennyire frusztrálónak ezt, míg például más szerszámok hangját simán elviseljük? A választ … Tovább

Bulizás után fogmosás? Tedd vagy ne tedd?

Egy átmulatott éjszaka után hazaérve inkább csak ahhoz van kedvünk, hogy bedőljünk a jó meleg ágyba és kialudjuk az este fáradalmait. Ilyenkor vajon jól döntünk, ha nem veszünk a kezünkbe fogkefét? Vagy inkább azok járnak rosszul, akik elkezdik sikálni a fogaikat? Segítünk a kérdés megválaszolásában.  Fogat mosni pedig kellene Az egyáltalán nem kérdőjelezhető meg, hogy … Tovább

Randevú félévente – A fogászati ellenőrzések fontosságáról

Amikor egy-egy fogászati kezelés után útnak indít minket a fogorvos azzal a bizonyos „félév múlva kontroll” kijelentéssel, a többség bár hajlamos őrült módon helyeselni, ám valójában úgy 5-10 év után látogat vissza leszegett fejjel, amikor már elég nagy a lyuk a fogán vagy eléggé fáj ahhoz, hogy ne legyen más választása, csak beülni a székbe. … Tovább

Hogyan válasszunk fogorvost magunknak?

Egy jó fogorvos minden pénzt megér. Ha találunk valakit, aki partnerként tekint ránk, aki bevonva minket a munkába értő és empatikus tanácsokat ad, akire számíthatunk, ha sürgős problémánk van, aki akkor is türelemmel fordul felénk, ha rossz napunk van, akkor minden valószínűséggel egy olyan fogorvosra bukkantunk, aki mellett a fogászat hétköznapi és könnyed elfoglaltsággá válik. … Tovább

Fogvédőre emlékeztető fogkefe – Így moshatunk fogat hat másodperc alatt!

Mindennapos szájhigiéniánk során a fogkefénk jellemzőire és minőségére érdemes az egyik legnagyobb hangsúlyt fektetni. A Blizzident nevű cég most olyan találmánnyal rukkolt elő, melynek beszerzése bár körülményesebb, használata azonban jóval hatékonyabb lehet, mint a hagyományos fogkeféké. Megjelenésében inkább fogvédőre, semmint fogkefére emlékeztethet minket az új találmány, amit a Blizzident nevű cég szabadalmaztatott, s várhatóan jövő … Tovább

Gyorsteszt az ínygyulladást okozó baktériumok kimutatására

Az ínygyulladás, s az abból kialakuló esetleges ínysorvadás a világ egyik legelterjedtebb fogászati problémája. Életünk során a legtöbben kénytelenek vagyunk szembenézni a fogínygyulladás enyhébb vagy akár súlyosabb formáival. Német kutatóknak hála a betegség ellen folytatott küzdelem most egészen új irányt vehet. A fogínygyulladás első és legenyhébb tünete a fogínyvérzés, ami jellemzően étkezéskor vagy fogmosáskor jelentkezik, … Tovább

Az üreges elektromos fogkefe fejek 3000-szer több baktériumot rejtenek

Egyre többen kezdik felfedezni az elektromos fogkefék által nyújtott tisztaságot, ami nagyon sok esetben felülmúlja a kézi fogkefék hatékonyságát. Egy texasi kutatási anyag szerint azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen elektromos fogkefét választunk, a fej kialakítása ugyanis hatással van a szájápolási eszközön elszaporodó baktériumok mennyiségére.   Az elektromos fogkefékre csatlakoztatható fejek közül, kialakítástól függően kétféle … Tovább

Kóla függősége miatt veszítette el fogait a 25 éves fiú

A szénsavas, cukrozott üdítők, ide értve az energiaitalokat és sportitalokat is, bizony meglehetősen károsak a fogainkra. Akkor pedig, ha valaki szó szerint függővé válik, nem számíthat sok jóra a fogászaton. Így járt az ausztrál William Kennewell is, a 25 éves fiú ugyanis több kólát ivott egy nap, mint vizet, így ezentúl műfogsorral kénytelen leélni az … Tovább

Item added to cart.
0 items - Ft