Mely tényezők befolyásolják a szájüregi rák kialakulását?

Mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján hazánk világelső a szájüregi daganatos megbetegedések számában, kiemelten fontos, hogy minél többen megismerjük ezt a betegséget, a lehetséges tüneteket és hogy megtanuljuk, mely tényezők lehetnek hatással a szájüregi rák kialakulására.

szajuregi rak oka

DOHÁNYZÁS

Sajnos a legtöbb szájüregi daganatos megbetegedésért a dohányzás és az alkoholfogyasztás a felelős. Jellemzően cigaretta, szivar, ritkábban pipa formájában füstölnek a magyar emberek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2010-es adatai alapján a 15 év feletti lakosság harmada (31,4%) dohányzott, többségük napi rendszerességgel. Általánosságban elmondható, hogy a férfiak többet dohányoznak, mint a nők. Bár az 1995-ös adatokhoz képest némi javulás látható az elszívott cigaretták számában, 2010-ben a nők esetében 24%, a férfiaknál pedig 46% még mindig erős dohányosnak számított.

(X) hirdetés

ALKOHOLFOGYASZTÁS

Nem csak a daganatos megbetegedések előfordulását segíti elő a túlzott alkoholfogyasztás, de stroke, májkárosodás vagy születési rendellenesség is lehet az eredménye. A 2010-es önbevalláson alapuló felmérés kimutatta, hogy a felnőtt lakosság 4,6 százaléka számít nagyivónak – ám a dohányzáshoz hasonlóan itt is a férfiakra jellemzőbb a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, ami részben magyarázatot adhat rá, hogy a szájüregi rák miért érinti többször a férfiakat, mint a nőket. A két káros szenvedély együttesen a legrosszabb kombináció.

HUMÁN PAPILLOMA VÍRUS (HPV)

(X) hirdetés

Egyre több klinikai tanulmány támasztja alá, hogy van összefüggés a HPV vírus jelenléte és a daganatos megbetegedések között. A HPV jellemzően szexuális úton terjed, ezért fontos a megfelelő védekezés és a HPV elleni védőoltás beadatása.

EGÉSZSÉGTELEN FOGÍNY

Klinikai vizsgálatokkal alátámasztható, hogy az egészségtelen fogíny szoros összefüggésben áll a HPV vírus előfordulásával, ami a szájüregi daganatos megbetegedések egyre gyakoribb okozója. Bár az ínygyulladás által a vírus és a rákos betegség is könnyebben kiszűrhető, nagyon fontos odafigyelnünk fogínyünk egészségére. Ha fogínyünk rendszeresen vérzik, duzzadt, vörös, érzékeny, akkor mindenképp forduljunk fogorvosunkhoz, hiszen fogaink egészségét is megóvhatjuk vele, ha nem hagyjuk fogínyünket gyulladtan.

Item added to cart.
0 items - Ft