Kóla függősége miatt veszítette el fogait a 25 éves fiú

A szénsavas, cukrozott üdítők, ide értve az energiaitalokat és sportitalokat is, bizony meglehetősen károsak a fogainkra. Akkor pedig, ha valaki szó szerint függővé válik, nem számíthat sok jóra a fogászaton. Így járt az ausztrál William Kennewell is, a 25 éves fiú ugyanis több kólát ivott egy nap, mint vizet, így ezentúl műfogsorral kénytelen leélni az életét.

william kennewell kola fogak
William Kennewell bár fogak nélkül, de legalább egészségesen folytathatja életét.
/Kép: Dailymail/

Döbbenetes mennyiséget, napi 6-8 liternyi cukrozott szénsavas üdítőt ivott William, legalább három éven keresztül. Egy egészséges szervezet feltételezhetően nem is kívánna ekkora mennyiséget, ám az ausztrál fiú szó szerint függő lett, így képtelen volt leállni a fogaira korán sem jótékony italok fogyasztásával.

Első körben tíz fogától kellett megválnia, majd a maradék tizenhármat is ki kellett húzni, a kóla miatt szétterjedt fogszuvasodás ugyanis vérmérgezést okozott, így a fiú egészsége miatt muszáj volt megszabadulni tőlük. Azóta bár fogai nincsenek, legalább az egészsége helyreállt.

(X) hirdetés

Most ausztrál egészségügyi szakemberek azért szálltak harcba, hogy a hasonló üdítők címkéjén jól láthatóan tüntessék fel: fogyasztásuk a fogszuvasodás kialakulásának kockázatával jár.

 

Hogyan tesznek kárt a cukros, szénsavas üdítők a fogainkban?

A szénsavas üdítőkkel az a legnagyobb baj, hogy túlságosan savas a pH értékük, így feloldva a fogzománc ásványi anyagait, meggyengítik azt. A cukorral táplálkozó, fogszuvasodást okozó baktérium szintén savakat termel, ami tovább erodálja és pusztítja a fogzománcot.
A kóla azért különösen veszélyes ilyen szempontból, mert 2-es pH értéke mellett még foszfort is kivonhat a szervezetből, ami tovább gyengíti fogaink szerkezetét.

(X) hirdetés
Item added to cart.
0 items - Ft